Leírás
Summary
Késleltetett időben (és ezért habzásban) jelenik meg Trianon-számunk arról a traumáról, amely a magyar zsidóságnak a szívében a kés kétszeres megforgatását jelentette és jelenti ma is. Az egyszeri megforgatás – mint minden magyar embernek – akár rendben is lehetne, hiszen a világrend összeomlását elviselni olyan, mint földrengés, vagy más elemi katasztrófa áldozatává válni. Azonban alattomosan, hirtelen e katasztrófa okává válni – ahogyan a holokauszt (a magyar holokauszt) katasztrófájába fejlődő Horthy-rendszer felépítette ezt az öngyilkos hamis tudatot –, az a történelemnek egy olyan torz fintor-igazságtalansága, amely végső soron elindította a folyamatot, hogy a magyar zsidóság kisorvadjon „e tájról”.
A számunkra kétélűen szomorú centenárium a koronavírus korszak derekára (?) esett, amely nemcsak a hagyományos szellemi mozgásainkat bénította meg, hanem a Trianonhoz hasonló tragédiákat is más dimenziókba helyezte. Ugyanis már nem országok, régiók sorsa került veszélybe, hanem az egész glóbuszé. (Amit megtetéztek az idei hőségek és áradások, amelyek a vírus-lerohanást sztereó „élménnyé”-tapasztalattá hatványozták.)
Ezért nemcsak az évek, de a dimenziók eltolódása is más fényben láttatja a 100 évvel ezelőtt indult halálos vírus gócpontjaira való emlékezést. Akik a Trianon-szindrómában szocializálódtak, azoknak – all after all – szükséges az emlékezés – mind a nyomot hagyás, mind a traumaoldás szempontjából. Még akkor is, ha traumák – ezt már tudni – soha nem fejlődnek el a békéig, s ama nyomok is elszíntelenednek-jelentéktelenednek a globális fenyegetettség bőrön érzett új-mindennapjaiban.
Ha minden igaz – a harmadik és negyedik hullám mesgyéjén – gyorsan a kezetekbe adhatjuk ezt a számot (a remélhetőleg 2021. szeptember 2–5. között megtartandó könyvhéten), mert többre tartjuk ezt az alkalmat, minthogy virtuális zoomidiákban pipáljuk ki rutinból.
Kőbányai János „Érzelmes utazás Trianonba” című írása egy több mint 100 évet átölelő önéletrajzi visszaemlékezést és esszét hegesztett össze. Arra az epikai vázra fölfűzve, hogy magyarul beszél, ír (és író), s hogy Kőbányainak hívják, ez mind egy 100 évvel ezelőtt indult dél-vidéki kereskedő döntésének a következménye, aki nem tűrte, hogy unokái ne magyar iskolába járjanak. Az írás ennek a döntésnek a következményeit elemzi családi, valamint szélesebb, a magyar zsidóság egészét érintő dimenziókban.
Ebben a számban igyekszünk – nem először – élővé szervíteni a magyar zsidóság egyik legnagyobb irodalmi szülötte, Avigdor Hameiri jelenlétét, akinek életét és művét oly sorsszerűen befolyásolta Trianon és következményeinek prófétai meglátása.
Születése 130. és halála 50. évfordulóját ünnepeltük volna tavaly. Az év végén jelenteti meg a Múlt és Jövő kiadó A Pokol legmélyén (Hell on Earth) című fogoly-regényét (A Nagy őrület – The Great Madness – folytatását.) A könyv eligazító esszé-utószavát a héberből fordító Hunyadi Zsombor írta. Közlésével is szeretnénk fölkelteni az érdeklődést a mű iránt, ami nemcsak egy első világháborús tapasztalat, hanem annak a „pokolnak” a bemutatása is, amely a második világháború apokalipsziséhez is elvezetett. A könyv utolsó, már az első világháború befejezését követő nagyhatalmi átrendeződést sejtető fejezete is olvasható e számban.
Gyurgyák János tanulmánya magyar zsidóság és a magyarság legérzékenyebb és legmélyebb kapcsolatát tárja föl. Ez pedig Ady Endre alakja, pályája, nézetei – és annak zsidó kísérői: mint barátok, szerelmek, segítők, menedzserek – és az ebből levont prófétai következtetések. Schiller Erzsébet Gellért Hugó (a Nyugatnak, Oszkár testvérénél kevésbé ismert munkatársa, segítője) szibériai fogságból hazatérése során írt leveleit kommentálja. Milyen reményekkel, tervekkel – és eszményekkel – lehet visszatérni a háború és fogság gyötrelmeiből egy megváltozott Magyarországra. Goldstein Imre regényrészlete – Goldstein magyarul ír verset, de prózáját angolból fordítjuk – szintén történelmi regényében Avigdor Hameiri (és Jándi Dávid festő) mint regényalak jelenik meg. Olosz Levente „A zsidó nemzeti mozgalom a nyugat-dunántúli zsidóság életében 1904–1919” című tanulmánya a Dunántúl cionista mozgalmát mutatja be alapos forráskutatás alapján, addig a pontig, amikor nemcsak a Balfour-nyilatkozattal megteremtődött egy reális választás esélye, hanem a Trianon következtében felcsapó antiszemita mozgalmak választásra, s vele élénk diskurzusra is kényszerítették a magyar zsidókat. Bakó Endre tanulmánya – nem először – egy elfeledett zsidó költőt, Arató András portréját rajzolja fel, egy erdélyi költőét, aki munkásságával a magyarságot választotta, azonban a magyarság annál kevésbé őt. Vasvári O. Lujza tanulmánya Király Kinga nemzetközi hírű erdélyi zsidó túlélőktől gyűjtött receptekből álló szakácskönyvét helyezi új kontextusba – a jelenség nemzetközi tükrében.
Bárd Károly tanulmánya az Auschwitz-pereket vizsgálja nemcsak jogi szempontokból, hanem hogy e pereknek milyen emlékezetpolitikai szerep jutott elsősorban az akkori Nyugat-Németországban, s a jogi eljárások hogyan befolyásolhatják a „kollektív emlékezetet”, s vele a traumák terápiáját.
Györe Balázs versei a mai koronavírus kort idézik, s vele párhuzamban nemzedéke szomorú levonulását egy másik, az emlékezet világába.
Figyelő rovatunkat – évtizedes lelkiismeretes munka után Dallos Esztertől (köszönjük Eszter!) Huszár Ágnes veszi át.
