Leírás
A Múlt és Jövő negyedévente jelenik meg. Témája a zsidó kultúra. Ez több, mint harminc éve nyilvánvaló. Azonban az utolsó évek megkérdőjelezték ezt a „rutint”. A mindennapi egzisztenciánk kételyei, kihívásai betörtek ebbe a magatartásba.
A világjárvány, a harmadik világháború kitörésének veszélye, majd most a Szimhat Tóra-i háború egyre inkább megkérdőjelezik e „rutin” vagy a kulturális hagyomány értelmét és aktualitását. Sőt: ez a legutóbbi gyászos esemény még elevenebbe vág. Ugyanis ez a zsidó történelem folytatását kérdőjelezi meg. Ami 2023. október 7-én kezdődött, az nem Izrael rövid történelmének egyik, éppen soron következő háborúja. Brutalitása, módszerei a holokausztra emlékeztetnek. Az egész világban végbemenő régi-új antiszemita hullámok pedig ezt a „kollektív emléket” elevenítik fel – a jelenben.
Mit tegyen a folyóirat? Az értelmiségi, aki írja, s közönsége, aki olvassa? Tegyen és éljen úgy a végső pillanatig – ezt a magatartást is láttuk a soában –, mintha mi sem történt volna? Ennek is megvan a maga értelme, sőt: hősiessége. Úgy harcolni, ellenállni a mai világ vészjósló tendenciái ellen, hogy a régi, az évszázadok alatt kijegecesedett értékek mentén ragaszkodunk kulturális szokásainkhoz. Vagy: csak azzal foglalkozunk, arról tudósítsunk, azt elemezzük, ami most történik? S ezeket az eseményeket igyekezzünk elhelyezni abba az elbeszélésbe, amit – ha akarjuk, ha nem – mi folytatunk?
A Múlt és Jövő 34. évfolyamának utolsó száma – akár minden szám – egy éve készülődik. Sok írása már több mint egy éve várja, hogy napvilágra kerüljön. S nincs is még meg az a távlatunk, hogy a mai eseményeket szélesebb kontextusba helyezzük – erre való az online folyóiratunk (multesjovo.hu), amely nap, mint nap követi a fejleményeket. Azonban az is tény, hogy ami itt most megjelenik, annak is „más távlatot ad” („a halál már”). Másként fogadjuk be, olvasmányaink más rétegeket kapcsolnak be az elsajátítás során. Különösen hogy egy jó részük a soáról szól, vagy Izrael magyar megalapítóiról.
Erről a most folyó háborúról majd a 2024/1-es számban publikálunk bővebben. Ha élünk – többfajta értelemben is, hiszen 30 éve először az állam megszüntette folyóiratunk támogatását.
*
Tábor Béla holokauszttanulmánya – egy nagyobb filozófiai összefoglalás első fejezete – azért hat a reveláció erejével, mert 1946-ban írta, s most lát először napvilágot. Mind a megírás ideje, mind a filozófus szellemi kiválósága revelációssá teszi ezt a közlést. (Köszönet érte fiának, Tábor Ádámnak, aki eligazító jegyzeteket is fűzött hozzá.) Szintén a holokausztról szól, és szintén egy posztumusz munka előszava a most 100 éves korában elhunyt Dávid Katalin írása – s szintén köszönet fiának, Hidvégi Máténak, aki jegyzetével együtt az írást folyóiratunknak felajánlotta. Bárd Károly tanulmánya a holokauszt/Auschwitz jelenség-örökség kivételességét elemzi a máig tartó (és oly aktuálissá váló) diskurzusok fényében.
Mélyebbre leereszkedve az időben: Csunderlik Péter a Horthy-korszak konzervatív történészeinek a baloldal mozgalmairól és szellemi embereiről megfogalmazott kritikáját elemzi. Bodó Béla Fehér terror és fekete humor című, eredetileg angolul megjelent könyvének első fejezete (a könyv a jövő évben jelenik meg kiadónknál) szintén ezt a holokausztnak megágyazó kort világítja meg a korabeli humor médiumán keresztül. (Amely megközelítés forradalmian új.) Csepeli György egy könyvkritikánál terjedelmesebb és mélyebb ismertetése Ritoók Emma nemrégen megjelent naplójáról szintén ezt a képet árnyalja tovább. Szuromi Rita – először publikál nálunk – helytörténeti tanulmánya egy progresszívabb korszak viszonyait elemzi. A tiszafüredi és a hevesi járásban vizsgálja zsidók és nemesek kapcsolatát a modernitás kezdeti korszakában.
Szilágyi Erzsébet tanulmánya Menahem Beer György izraeli (és kibuc-) építész pályáján keresztül mutatja be, hogyan lesz egy budapesti zsidó értelmiségi – a holokauszt tapasztalatán keresztülmenve – Izrael építője a szó szoros értelmében is. (Az általa épített kibucok fotóiról, a szintén hasonló stílusban épült, Gáza melletti kibucok friss romjaira asszociálunk, sajnos.) Ugyanezt a folyamatot mutatja be Bajcsi Ildikó interjúja a Cfáti Magyarajkúak Múzeumának egyik alapítójával, Hava Lustiggal, kinagyítva benne a budapesti gettó életét – gyermekszemmel. (De hasonló tapasztalatot szereznek most hasonló korú gyerekek a Hamász alagútjaiban.) Nagy László portréja David Malek felsővisói holokauszttúlélő műgyűjtőről a „kollektív emlékezet” őrzésének gazdag útját mutatja be egy kiállítási katalóguson keresztül. (Milyen fontos médium is ez!) Bíró Tamás (szintén először publikál a Múlt és Jövőben) Yehezkel Kaufmann izraeli bibliatudós portréját és nézeteit ismerteti. Számunk szépirodalmi részében Györe Balázs verseit, illetve Dalos György és Gáspár-Singer Anna regényrészleteit közöljük. (A 80. születésnapját ünneplő Dalos György regényével remélhetően szintén a jövő évben rukkolhatunk elő.) Für Emil, a most antiszemitizmusba süllyedő Angliából küldte el rajzkommentárjait a jelenlegi, Izrael ellen folyó háborúról.
„Lapzárta” után érkezett a hír a magyar szellemi élet kitűnősége – utolsó bástyája –, lapunk állandó szerzője, barátja, jóakarója, Vajda Mihály haláláról. Túl közeli az idő, hogy érzékeltetni tudjuk a veszteséget és fájdalmunkat.
