Kőbányai János: A Szimhat Tóra-i háború
Izrael és az egész világ zsidósága a Tóra ünnepére készült 2023. október 7.-én reggel, az 5784/2023.-i őszi ünnepek méltó és emelkedett lezárására.
Ehelyett háborúra ébredt. Több, mint ötezer rakéta öntötte el a „lángoktól ölelt kis országot” és a Gázai övezetből – traktorokkal – áttörtek a Hamasz fegyveresei, hogy a környék településein családokat, bulizó fiatalokat, demens öregeket gyilkoljanak halomra. Még a Gázai TV riporterei is élő adásban közvetítek egy elfoglalt kibucból, olyan magától érthetőden nem zavarta őket ebben semmi.
Már egy nappal később, az első összegzések 600 izraeli halottról és közel kétezer sebesültről tudósítottak, valahányszor azzal a megjegyzéssel, hogy ezek nem végleges számok. (Közöttük 26 katona, tisztek, sőt egy körzet közigazgatási vezetője is elesett.) S ennél még ijesztőbb adat, hogy a beözönlő terroristák legalább 100 foglyot ejtettek – egész családokat, gyerekeket, és katonákat. (Némelyikük foglyul ejtéséről kegyetlen videók keringenek a közösségi médiumokban.) Nem az emberi élet értéke miatt vészjósló ez a tény – mert minden élet = egy egész világ – hanem azért, mert ez a tényező behatárolja az izraeli válaszlépés, vagy csak maga a mentés lehetőségeit is. Ugyanis ez lesz a legfélelmetesebb – drámaibb – zsarolási eszköz a további fejleményekben. Lásd. Gilad Salit nem is olyan régi (2011) esetét. (Az izrali-arab so called konfliktus egyik legmeghatározóbb különbsége: az emberi életek értéke. A zsidó vallásban nincs túlvilág, minden jónak és rossznak „e világon kell tanyát ütnie”, míg a muszliméban hurik tömege várja a földi létben – megfelelő anyagi javak híján – szexuális éhezésre kényszerített arab fiatalt.)
A sokkoló jelentéseknél, később vizuális megjelenítésüknél – az arab médiumokól átvéve – még sokkolóbb a kérdés: miért sikerülhetett ez a keserű meglepetés, miért érte meglepetésszerűen mindez az ország politikai és védelmi vezetését?) (A jogi reformok ellen küzdők – nagylelkűen – lemondták a Szimhat Tóra ünnepére időzített tüntetésüket, és – lehet, későn – kinyilvánították szolidaritásukat a hadsereggel, amelynek tartalékosai is hajlandóak mozgósítattni magukat.)
Ez az igazi kérdés – éppen a Jom kippuri háború 50. évfordulóján. (Noha az összehasonlítás sántít: akkor hadsereg állt hadsereggel szemben, most pedig, terroristák civil lakossággal.)
Tehát a helyzet, ma sokkal súlyosabb.
Ugyanis, ha van ellenség, akkor az az izraeli társadalmat fölbomlással fenyegető, az egymásban gyűlölt ellenséget szimatoló megosztottság, kettéhasadás az. Ami felszivárgott a legfelsőbb vezetésbe, s nemkülönben a fiatal állam viszonylagos biztonságát szavatoló hadseregbe is. (A rendőrség és a nemzetbiztonság miniszteri rangú fejének Itamár Ben Gvirnek sem katonai rutinja, sem vezetői tapasztalata nincs, amit – a fenti ábra szerint – nem pótoltak szélsőséges populista kirohanásai – ha az ezzel besepert – Mi hazánk típusú pártjának leadott szavazatokat nem tekintjük annak. A választások előtt Nethanyahu még fotóztatni sem engedte magát vele, – a kölcsönös hatalomvágy azonban – mindkét oldalról – kiírtotta a pártoktól független szakértelem megfontolásait. Tartalékos katonák ezrei tagadták meg az éves „miluhim”-ot (az évenkénti egy hónapos szolgálatot és képzést), az alkotmány hiányát foltozgatni kívánó, jogi természetű harcokat erősítendő, köztük a legelitebb egység, a repülősök közül is számosan. (Ahogy egykori parancsnokuk, tv kommentátori szerepében megítélte, igen későn reagáltak az eseményekre.) Emellett – ez magán véleményem – maga a Cává (a hadsereg) – is átalakult néphadseregből professzionális hadsereggé, ami, ha valahol, Izraelben diszfunkcionális, mivel a társadalmat – kulturális, és szervezeti értelemben egyaránt – ez a szervezett, alulról építkező erőtér cementezi össze.
S mindemögött ott áll a szekuláris és vallásos hasadás – mindkét oldalt a szélsőségek felé homogenizálva. Épp az idei őszi ünnepekkor zavarták meg a Tel-Avivi vallásosok imáit a szélsőséges „hilonim”-ok (vallástalanok.) Ha van isteni büntetés, akkor a a jeruzsálemi óvárosban a keresztet cipelőket, azaz a legnagyobb és igazibb zsidó hős emlékét ápolókat gyalázatosan megköpködők tettéért méltó üzenet, ami most a Szimhat Tóra-i háborúként a történelembe bevonuló rajtaütéssel történt.
S persze mindebben a „córeszben” benne van a szemünk előtt és határainknál zajló világ újrafelosztása is, amely Montesquieu A rómaiak nagysága és bukása elszánt olvasójának nem újság. A Saudi Arábiai-Izraeli „kiegyezés” terve talán stabilizálta volna a jelenlegi meg-megingó világunk status quoját, – ennek az iráni (Putyin-Kína-Irán tengely) megtorpedózása állhat a Hamasz támadásának – „itt és most” – hátterében. A palesztin népnek nincsenek Széchenyi Istvánjai, Deák Ferencei – sem kulturális hagyományai, sem az izraelinél is fiatalabb történelme ilyen gondolkodók és követőiknek nem nyitott teret. Ők is a felforduló világrend áldozatai – ha nem is tudnak róla, s ezért „sorstalanságuk” soha nem teljesedhet be sorssá.
Feleségem, akivel még két napja a Renoir kiállításban gyönyörködtünk, s előtte a Budapesti Könyvfesztiválon értekezhetett a budapesti értelmiséggel (sokuk elkeseredetten kérdezi tőlem, hogy nem történt -e baja?) – most a lakása óvóhelyén hallgatja – Izrael közepén – a robbanásokat, s egy-egy közvetlen becsapódás után whatsappon osztja meg velem a rémületét. Ha akarnék sem lehetnék mellette, a repülőteret lezárták, A Wizzair legott megszüntette járatait. (Sok tízezer izraeli turista nem tud hazatérni, az Egyiptomban tartózkodókat elkezdték öldösni.) Jaj! Tudósítói-tanúi – az írónak ez a dolga – értelemben is jaj, hiszen minden őszi nagyünnepet Izraelben töltöttem vele, de az áprilisról szeptember végére áttett könyves esemény, s a munkatársaim megfogyatkozása keresztül húzta számításainkat.
Az kétségtelen: ez este senki nem táncolt a Tórával „szimhával” (örömmel). (A müezzinek viszont egész Izraelben, s különösen Jeruzsálemben, felkelésre buzdítottak – egyes értékelők szerint, ez nagyobb veszélyt rejt magában, mint a rakéták.) (A Hezbolah és más terror szervezetek már elkezdték kóstolgatni az újabb frontok megnyitását.) A feleségem azért indult korábbi géppel haza, hogy vasárnap (ma) munkába álljon. Egyik feladata az lett volna, hogy a rábízott problémás gyerekek – köztük arabok – szüleivel átbeszélje a tanév feladatait, a gyerekek otthoni viszonyait. Az egész országban felfüggesztették – meddig? – az oktatást. Azonban nem marad munka nélkül. Most a szülőkkel a háborús sokkot, a gyerekekre a bezártsággal keletkező pszichológiai nyomást kell megtárgyalnia, s oldásukra tanácsot adnia. A Covid alatt kialakultak a zoom oktatás módszerei és informatikai rendszerei. Az iskolaigazgatók most ezt kaparják elő, és állítják készenlétbe, vagy „hadrendbe”.
Míg a politikai vezetés és a hadsereg – más hadrendekben gondolkodik.
S mi mikor látjuk egymást újra?
Melyik ünnepen leszünk újra együtt?
Mi lesz?
Bizonyára erről fog szólni ezentúl – darab ideig – minden jelentkezésünk. A Covid, az Ukrán háború sokkja, valamint a klíma változások után aggodalmak után fel-felébredő „múzsák” (tervek, könyv- és folyóirat pályázatok ínséges időkben – ebben merültünk el nyakig – )
ismét „hallgatásra” ítéltetnek.
Szerte a világon …..
Izrael az új népvándorlás korában. Naplók, riportok esszék, interjúk 1984-2018
https://multesjovo.hu/termek/siron-tuli-emlekeim
https://multesjovo.hu/termek/ben-gurion-a-politkus-simon-peresz-beszelget-david-landauval
https://multesjovo.hu/termek/az-uj-kozel-kelet
https://multesjovo.hu/termek/az-otodik-evszak