Sorry, this entry is only available in Magyar.

Most már muszáj eleget tenni a Dunára csak jég híján nem sereglő érdeklődő tömegek kíváncsiságának.
Igen, Izrael földjéről jelentkezhetek végre – ha háromszoros áron is, csak felszállt velem magasra a Ferihegyről a gép, mert a többször lemondott repülőjegyet tovább módosítani nem engedte a „rendszer”. Elnézést a happy end bejelentése, s a sajttorta fölötti öröm ecsetelése azonnali elmaradásáért, mert időbe tellett míg kihevertem az két izgatott héttel késleltetett (habzású) megérkezés élményét.
Régi tapasztalatom, hogy Izraelen kívülről nézni, hogy mi folyik a „lángoktól ölelt országban” sokkal drámaibb, feszültséggel terhesebb, mint innen, bentről látni-élni mindezt. Ugyanis ez itt, és nem csak most, maga a „mindennapi élet”. S ilyen is marad, amíg vagy belegyökeresedünk itt a normalitás unalmába néhány évszázad őrlődése révén, vagy kicsavar innen a történelem tektonikus mozgása, és az azt folyamatosan izzító gyűlölet. Az utóbbira példa a világ hirtelen fellángoló nagy szolidaritása a palesztin ügy iránt – amelynek Izrael/zsidó ellenes tajtékzása végig habzik most a négy kontinensen. A gyors(tüzelésű) reagálás azért fölöttébb elgondolkodtató – de mindezen szintén jobb itt elgondolkodni, azoknak, akiknek nem „térkép e táj”, hanem ha képlékeny is, de mégis a valóság és (nem is olyan régi) eszme keveréke.
Az oly áhított sajttortába harapást a szomszédos városrészből puskaropogás zaja kísérte.
Hafgana o hatuna – tüntetés vagy esküvő – jegyeztük meg egy pillanatig sem zavartatva az édes, lágy ízek szétáramlását a szájban. Majd megtudjuk a TV híradóból, bár ezzel az ismerettel nem leszünk sokkal gazdagabbak. (Egy benzines palackot dobtak be egy zsidók lakta házba.) De ettől lehettek azok a lövések a családalapítás fölött érzett kollektív öröm – e tájon-kultúrában szükségesen puskaporral fűszerezett – proklamációja is. Ami ennél is szomorúbb – minden országnak egy csőcseléke van, de itt a helyzetnek megfelelően kettő – zsidók is támadnak meg ártatlan arabokat, ami kiábrándítóbb, mint amit a sérelmünkre követnek el.
A Covidon már túl van az ország. (Nem a bürokráciáján – a különböző tanúsítványok, vizsgálatok más lapra tartoznak, nem különben az értük leszurkolandó összegek.) Valamint túl a ki tudja hányadik gázai háborún is. (Az új rakétákat nem is leplezve építik, élesítik odaát a fiúk.) Sőt: a hevesen föllángolt polgárháborún is. Ez utóbbin annál is inkább, mert árt az éppen a hosszú járvány után fel-feltámadó üzletmenetnek, – vajon ki akar látni üres üzleteket, tartozzék bármelyik azonosság védernyője alá.

Most a kormányalakítási komédia végjátéka van soron. Érdemes figyelni rá, s tanulságait – még fizetni sem kell érte – magyar honban levonni. Itt is egy több, mint évtizede uralkodó karizmatikus jobboldali vezetőt kíván leváltani egy szivárvány koalíció. Mi minden húzódik meg az egymás után négy választás során az ebet a karóhoz kötő társadalom szegmenseiben vagy törzseiben? S a vezetők pedig minden ideológiai különbözőségeiket (vagyok azok rájuk dermedt maszkjait) feladva csak a vezető ledöntésében érdekeltek. (Aki azért rendre a legtöbb szavazatot söpri be végül is az istenadtától. (Itt még csavarosabb a különbség: valamennyien szolgáltak miniszterként a Caesar kormányaiban.) Shakespeare tollára kívánkozó tragikomédia.
Azonban nem lehet felkelni a TV mellől az egyre hevesebb érzelmeket felkavaró monológokkal (sajtótájékoztatónak hívják a mostani színpadokon) felpörgetett TV híradó mellől, mert még egy eldöntetlen kérdés izgatja – joggal – az itteni közönséget.
Ki nyeri a Master séf, az itteni szakács verseny döntőjét? Ki lesz 2021-es évad izraeli Master séfje – a műsornak, amit többször halasztani kellett a koronavírusi majd háborús okokból.

A döntőre hárman maradtak. A legutolsó próbatétel egyébként egy arab étel elkészítése volt – amelynek elbírálásában egy volt Master séf, egy arab hölgy is részt vett. (Kitűnő héberséggel, s lenyűgöző okfejtésekkel.)
Nem lehetne egyúttal a mostani nyertes Master séfet a miniszterelnökséggel is megbízni e kiélezett helyzetben? (A döntnökök gasztronómiai szakemberek, különösen Haim Cohen és Éjal Sani anyag- és emberismerete, valamint irodalmi rangú értékelései számomra messze felülmúlják a politikusok helyzetmegítélő képességét.)
Ebbe a kinevezésbe ez a sokat próbált nép – jómagam is – előbb belenyugodna, mint bármelyik politikus jelöltébe.