Ezeken a hasábokon nem először írtam az Erec Nehederet című humoros műsorról (Arutz 12), amelynek elszánt nézője vagyok. Egyrészt azért, mert magyarként duplán élvezem, hogy a héber műsorban Ágai Adolf, Nagy Endre és Karinthy Frigyes szellemét visszaköszönni (via Avigdor Hameiri és Efraim Kishon), másrészt pedig azért, mert élőben tapasztalni, hogy a humor (az irodalom) milyen hatásos fegyver és trauma oldó. Izrael rengeteg córeszére az egyik válasz: a humor, ami a túlélést éppen annyira segíti, mint az Vaskupola rakétaelfogó rendszer.

Mindig is csodáltam, hogy merényletek, rakétaesők, vagy éppen a gyilkos járvány ellenére is működik a humor, ébren tartva az életkedvet. Csodáltam és büszke voltam rá – legalább annyira, mint a fiatal állam egyéb sikereire.

Azonban – ahogy ez gyorsan közhely-igazsággá változott – a mostani háború: más. Mint veszteségeiben, s mind dimenzióiban – és abban is, hogy sok elemében feleleveníti a soá keserves tapasztalatait.

Ezért is töltött el kíváncsi örömmel, a szinte a napjaimat kitöltő háborús fejleményeket követő és elemző tévé nézés közben, hogy bejelentették – a háború 19. napján – : szerda este (a „szokott időben”) újra jelentkezik az Erec Nehederet, ikonikus műsorvezetőjével: Ejal Kitzis -el. S csak a vizsla szem fedezi fel a rímmelő változást: ezúttal Erec Nilhemet (azaz a Nagyszerű helyett Háborús Haza a műsor logója-címe.)

A tény örömmel töltött el – nincs minden veszve. (Pedig sok szempontból úgy látszik. Az izraeli gazdaság, a hírszerzésben, államvezetésben való bizalom romokban, a világ pedig a legkézenfekvőbb gonoszságok ellenére a gyilkosok oldalára áll. (A Hamasszal, tárgyalni, tűzszünetet követelni, történelmi sérelmeiket felbüfögni a gyilkosságokat és azok módját megismerve: ez nem más, mint a gyilkosok és módszereik legitimációja.)

A műsor késve indult – mert éppen (szerintem Hamaszék is TV nézők) Rison leCionra hullott egy szokásosnál nagyobb rakéta, lerombolva egy lakóház felét („csak” három sebesültet vittek kórházba) és be is jelentették, hogy nem biztos, hogy majd le tud peregni a műsor megszakítás nélkül.

És nem is volt túl jó – a bevált színészek, karakterek kicsit csikorgósabban csiklandozták a nevethetnéket. (Szerintem. A feleségemnek tetszett és számára sokat adott.) Egyedül a BBC álszent tudósítását kifigurázó jelenetet élveztem igazán.

Azonban létrejött a műsor – a végén a szereplők smink nélkül elénekeltek egy dalt Slomo Artzival az élen – s Budapesten is átérzem, hogy nem műsorral, hanem tettel szembesülhettem.

Hátha, all after all – ezen is a katasztrófán is túlleszünk.