Az ünnepi jókívánságokat még mindig nehézkes rutinosan elmormolni-postázni. Inkább tanácsos a hagyományaiból valami aktuális üzenetet ki- és fölkutatni, s azt a külvilág eseménysorába beilleszteni.
Ha minden igaz, akkor végre vége a koronavírus korszaknak – noha hozzászoktunk, hogy a dögletes sárkány lehelet a világot többször is körbejárva képes újabb és újabb „hullámokat” produkálni. Nem mintha ma is nem fertőződnének meg emberek, sőt továbbra is – ha csökkenő számban is – halnak meg Covidban. Mindennek ellenére nemcsak a közfigyelem, de maga a szokványos náthává mutálódó vírus is beleunt ebbe a folytonos címoldal-figyelembe.
Lehet, az Ukrajnai háborúnak is ez lesz a jövője 100 nap elteltével, noha már expressis verbis is harmadik világháborúval fenyeget. Gazdasági-egzisztenciális hatását tekintve pedig egyre éreztetőbbek elszegényítő következményei.
A savuot, az új termés és a szellemi táplálék ünnepe – menetrendszerűen – ebben a helyzetben ér bennünket, amikor a világnak csak tíz hétre elegendő gabonakészlete maradt, s a hóvégi mínuszba oly kézzel foghatóan is egyre korábban szaladunk bele.
A szellem tanácstalanul toporog ebben a helyzetben – mert nem csak a tudati, de a valóság ránk kényszerítette tapasztalata is azt sugallja, hogy a kultúra állapota, kilátásai nem teljesen függetlenek az egzisztenciális meghatározottságtól.
A savuot a könyv ünnepe is, a szent könyvé, amelynek fundamentuma a mózesi törvények, amelyet Sinai magasán kapott Mózes az Örökkévalótól, hogy majd a szent hegy lábánál ossza azt meg a népével – amelyet azóta is igyekszünk át- és továbbadni az idő és a tér dimenzióiban.
A két kőtábla-könyv óta millió, ha nem milliárd könyv születetett – egy darabig a szó szoros értelmében kőbe vésve, majd papyrus tekercseken, később papíron, s újabban a digitáliában, – de mindegyiknek van valami közvetlen-közvetett kapcsolata a Sinai hegy aljában átadott könyvvel – amely tíz parancsolatban foglalta össze az emberi nem lényegének az alapjait.
A Múlt és Jövő könyveinek azért is szorosabb kapcsolata van ezzel sivatagból kinőtt roppant szikla tövében bekövetkezett, az egész emberiség (szellem)történelmére kiható fordulattal – mert a nép hosszú útjával, elbeszélésével foglalkozunk, amely Mózestől átvette ezeket a súlyos kőtáblákat. Igaz, nem túl nagy meggyőződéssel, alig valamivel előtte, még az aranyborjút táncolták körbe, feltűnőbb lelkesedéssel. S a kőtáblák parancsolatai terhe alatt görnyedezünk ma is.

Az idei savuot – az ünnep éjszakáján kötelező könyvet forgatni, tanulni, szellemi dolgokat átbeszélni – szinte egybe esik a magyar Könyvünneppel, azaz az Ünnepi Könyvhéttel.
Ez az alkalom már harmadik éve várat magára. Most eredeti időben és eredeti helyen lesz megtartva. Teljes erőbedobással készültünk erre a bízvást kimondható: nagy, rendkívüli és ünnepi találkozásra. Hét vadonatúj könyvet jelentetünk meg ebből az alkalomból, és  a folyóiratunk ez évi 2-es számát. (A savuot-pünkösd, ugye a hetek ünnepe – hatványozottan, mert hétszer hét napra következik peszah, a szabadulás ünnepe után, hogy azt a szellem fölszabadulásával tegye teljessé.)
S hogy a figyelmet még jobban nyomatékosítsuk, a standunkon való folyamatos jelen- és fogadó készségen kívül, további négy alkalommal – könyvbemutatókon-szeretnénk külön találkozni veletek.

Megvalljuk: a teljes erőbedobás a 3 éves – de az idegeinkben mintha két évtized telt volna el – kihagyás bepótlására irányult. Hogy ne engedjük el 33 éve kialakított, megnyert, vagy megnyerni kívánt, sok megpróbáltatáson átment közösségünk kezét. S új kötést fonjunk össze vele még egy jó darab időre. Ugyanakkor nem titkolhatjuk, félünk is a szembesüléstől. Milyen károkat, elváltozásokat okozott a koronavírus korszak a magyar szellemi életben? S milyen újabb szorongatással tölti meg a határaink mellett dúló háború – amely akarva-akaratlan felöklendezi a megemésztetlen múlt – a Múlt és Jövő egyik fő témája –, az előző két világháború begyógyítatlan sebeit is.
Nincs más „bréránk” (lehetőségünk, választásunk), ezzel szembesülnünk kell. Kibeszéléssel, párbeszéddel. Veletek.
Ezért is várunk el benneteket a rendezvényeinkre, standunkra. Hogy személyesen ezekről a témákról beszéljünk – szóban, és a kiadványaink révén.
Tanuljuk – hiszen ez savuot üzenete, ezért eszünk sok tejes ételt, hogy a tudás tejét magunkba szívjuk – egymást, tanuljunk egymástól!

Most, hogy ezeket a szorongásokat – is – kibeszéltük, kicsit felszabadulva kívánunk nektek hag sameah savuot-ot.
Jövő héten még ellátunk a legrészletesebb tudnivalókkal találkozásainkról.

A Múlt és Jövő Közössége