Múlt és Jövő a jelenben

A Múlt és Jövő online melléklete

Kőbányai János: Temetői séta falun

Lehet –e a Kozma utcából folytatni a sétát a nagybörzsönyi temető irányába? Hiszen itt is –  mint  Kőbányán – ugrásnyira egymás mellett pihennek zsidók és a keresztények. Csak egy keskeny ösvényen kell átlábalni, az egyik (sír)kertből a másikba.

Megérzékítve a közelséget, amellyel nemcsak itt, de az egész Magyar Királyságban, majd Magyarországon szinte minden faluban együtt éltünk a falusi lakossággal, hogy ellássuk a modernitás igényelte funkciókat – kereskedelmet, ipart, termény felvásárlást, hitel ügyleteket – ahogy a „mindennapi élet” diktálta.

nbkertemető

A nagybörzsönyi keresztény temető az idén újult meg. Kicsinosítása az új polgármestert dicséri (a rendbehozott főtérrel, kátyútlanított utakkal egyetemben). A most virágokkal és mécsesekkel tarkázott kert a koronavírus második (első? harmadik?)  hullámát követő lezárások előtt megtelt látogatókkal – hogy a misztikus fényekben ki-ki eltölthessen egy kis bensőséges időt a létezés és nemlétezés mezsgyéjén.

Nagybörzsönyben is élt zsidó három család (Deutschék, Diamanték és Herczogék) – a boltos, a borkereskedő és az asztalos feladatok ellátására.

 

Vajon az ő felmenőik milyen körülmények közt várják az igenis felemelő, jó hangulatú családi összejövetelek szomszédságában a feltámadást? Itt Nagybörzsönyben, és még nem tudni hol, ugyanis bizonyos sírokon – s ez szintén az egész országban bevett szokás – azon családtagok nevét is kőbe vésték, akik a holokauszt okán végtisztesség, s emberi szemnek és tudatnak ismeretlen helyen várják ki a messiási időt.

A Herczog családdal szorosabb kapcsolatban vagyok – Laci, az Ortodox Hitközség főtitkára, öt éve ment el, az ő családja is idevaló.

S nem különben jó barátom, mentorom, Avigdor Herczog, a Jeruzsálemi Fonotéka alapítója, Kodály tanítvány, akit nemrégiben, még 97 éves korában üdvözölhettem ros hasana alkalmával egy Jeruzsálem melletti idősotthonban. Ahol korábban, még André Hajdú barátunk életében ezt a tanúságot is felvettem.

E család sírköveire nem csak én teszek kavicsot. New Yorkból rendszeresen jár ide – sajnos a látogatás a korona vírus miatt ez évben elmaradt – Herczog Jutka is, Laci özvegye, aki a gyerekei után ment az Új Világba.Rá sokan (noha egyre kevesebben) emlékezhetnek a Hanna étteremből, amelyet évtizedekig vezetett. Miután egyszer a nagybörzsönyi cukrászdában e-mail címet cseréltünk, rendszeresen érdeklődik nálam a temető állapota felől.

Nincs jó hírem számára. Se magamnak, aki sok okból el-elsétálok arra, mint most is, hogy a végső nyugalom helyén pillanatnyi nyugalomra leljek. A temetőfal látogatásról látogatásra tovább omlik. A falu egyetlen zsidó lakója (húsz éve telepedett meg itt) mérgében beszüntette a hitközségi adó fizetését (azaz kilépett a hitközségből) (a neológból), mert a Hevra Kadisa nem válaszol a temető állapotát fölpanaszoló leveleire, pedig a helyrehozás munkálataira a segítségét is felajánlotta.

Ő itt szeretne nyugodni e békés helyen, s megvallom, magam is kacérkodok a lehetőséggel, ha nem érném meg a 25 év pauzát a szüleim halála után, amikor – ahogy ők is – szüleik mellé bújhattak, mert ennyi kivárást követel a temetkezési szabályzat.

 

Az elmúlást intonálja a séta vissza a faluba, amikor szintén szertartásszerűen meglátogatom Heller Ágnes egykori házát. (Valahányszor vissza kellett mennie a New School-ba tanítani New Yorkba, azt mondta, „sírni lenne kedvem, hogy itt kell hagyni a falut, a hegyeket, a jó kirándulásokat”.)

Most fény vetül az utcára a házból – hadd ámítsam magam, ő olvasgat valamit, hogy felkészüljön soron következő előadására.

 

Természetesen semmi akadálya, hogy a karanténomból szabadulva a Kozma utca 6-ból egy másik „Pannon temetőben” keressem a nyugalmamat. Inkább azt vélem akadálynak, hogy ezzel a témával foglalkozzak, a koronavírus támadásait követő halálozási és megfertőzöttségi számok és trendek dandárján. Vagy az egész világot befolyásoló USA választások göcsörtös feszültségében. Nem a választás eredménye a fenyegetés, hanem az azt minden bizonnyal követő roppant hasadás, amely épp a választás lefolyása körülményeiben vetíti előre romboló árnyékát. Ilyenkor vajon lehet-e, nem anakronisztikus-e, hogy már-már nosztalgikus harmóniákba ringassam magamat és olvasóimat?

Nem menekülés-e? Azonban. Menekülni hová?

A kérdés megválaszolását nem passzolom le. Csak – lehet, felelőtlenül – lebegek és rezegek az édes-bús hangulatban. Hiszen, ahogy a költő (Reviczky Gyula) mondja:

„A világ csak – hangulat.”

Gondolom, az efféle állapot nem idegen a számotokra sem e furcsa korszakban. Annál is inkább, mert próbára bocsátásunk végére járunk – s a koronavírus ideje megszakítja a felfüggesztett börtönt/szabadságot és visszaküld oda, ahonnan a nyár elején kiszabadultunk, mert úgy látszik nem érdemeltük meg, hogy életünk visszatérjen abba a mederbe, amelyet „normálisnak” tudtunk.

 

A következő járvány hullám(ok) átvészeléséhez jó kedélyt, s mindenekelőtt jó egészséget kívánok.

 

Legújabb lapszámunk

ebook