Bármennyire is a saját könyveinket igyekszünk előtérbe helyezni (https://multesjovo.hu/kultur_cikk/ev-vegi-konyvunnepek-a-mult-es-jovonel-50-os-kedvezmeny-kiadvanyainkra/) ünnepek évadján, de szólnunk kell egy most frissen megjelent magyar-izraeli szerző könyvéről – bármennyire is nem mi adtuk ki. (Sajnos.)

Robert Castelről van szó, akinek az Ukrajnai háborúról szóló elemzéseivel egyre gyakrabban találkozni a magyar médiumokban.

Igen, azokon a fórumokon, amelyeket az olvasóink – feltételezem – nem követnek, mert a so called másik (netán „ellenség”) „oldal”, „tábor” politikai erőterében leledznek.

Jómagam – ezt is mint, mindent – atyámtól tanultam, hogy az (újság)írónak mindenféle és minden oldalt képviselő lapok áttanulmányozásával kell kezdenie a napját, ezért ennek a leckének az elsajátítójaként figyeltem fel erre a fontos szerzőre, s nyomán – életemben először – el is mentem az óbudai EMIH zsinagógába, mert Castel – a Neokohn állandó szerzőjeként ez logikus – ott tartotta az előadását, s még az ötfogásos vacsorára is leszurkoltam interneten az 5 000 forintot (dacára, hogy új, és eredményes diéta folytán, este hat után nem eszem), hogy meghallgathassam.

Megérte. (Kár, hogy a sabat szabályai szerint nem készíthettem fénykép vagy hangfelvételt.)

Az aradi születésű, 17 éves korában alijázott, nyelvünket kifogástalanul beszélő izraeli biztonsági szakember életútja során volt hivatásos katona, dolgozott a hírszerzésnél, a rendőrségnél, s jelenleg az Izraeli Természetvédelmi Hatóságnál a biztonsági feladatokért felelős. (Ez a munka inkább hasonlít a határvédelemre, mert az ereci természeti parkok nagy része a határok közelében fekszik.) 2012-ben a Haifai Egyetemen doktorált.

Legyen bármilyen személyes (szeszélyes) vagy szakmai érdeklődésünk a világ dolgai iránt, de ma mindent elnyomnak-lefoglalnak az egzisztenciánkra legnagyobb kihatással rendelkező hírek – s ezek pedig az Ukrajnai(nak elnevezett) háborúval kapcsolatosak. Ezért – sajnos, vagy nem sajnos: „ez van” – állandóan ezeket a tudósításokat bújjuk. Igyekszünk bennük rálelni a kiváltó okokra, kitapogatni a háború kimenetelének irányát, s időtartamát. Hiszen sorsdöntően érinti az elkövetkező napjainkat, éveinket: a jövőnket. Hogyan igazítsuk életünket a háború fejleményeihez?

A tömeges igényre hamar megjelentek az igényt kielégítők: magyarázók, „szakértők”, hivatásos elemzők csapatai, akik készségesen vágnak rendet kételyeinkbe, s mint a meteorológusok a hétvégére, jósolnak hétről hétre derűsebb vagy rondább jövő-járást.

Robert Castel cikkei egy egészen más hangot-nívót képviselnek ebben a kórusban. Bizonyára azért, mert ő hivatásos katonaként, hírszerzőként a terepen tapasztalta meg a háborúkat. Ugyanis hazájának, Izraelnek, nem volt módja elpuhulni az elmúlt közel 80 évben, s ezért folyamatosan a háborúk „lángjaitól ölelt kis ország”, sőt: olyan ország, amelynek tilos egyetlen háborút is elveszítenie, mert akkor vége a létezésének. Ez a lét- és szakmai helyzet üt át Castel írásain. Domborzati körülmények, demográfia, statisztika, s természetesen a történelem és még egy sereg más tudományt mozgósít a magyarázatai sokrétűsége érdekében. Sok-sok párhuzamot von a világ és Izrael háborúival – mert (ezt hajlamosak voltunk elfelejteni a szokatlanul hosszú békében, amely több nemzedéknek is megadatott 1945 után) a világtörténelem, s ezek szerint sajnos: az emberi nem természetéhez szervesen hozzátartozik a konfliktusok háborúval történő „megoldása”. S ezen nem változtatott Francis Fukuyama tetszetős elmélete, vagy inkább vágyálma a „történelem végéről”. (Pedig épp ellenkezőleg, a digitális vívmányok ellenére az éppen újrakezdődik a maga barbarizmusával.)  S kedvünk támad Carl von Clausewicz nevezetes művét: A háborúról-t, megrendelni és elolvasni, nemkülönben Samuel P. Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című munkáját – amelyről, megvallom, most hallottam először, noha régen (1996) jelent meg, s magyarul is hozzáférhető. Éppen ez Robert Castel fő erénye, hogy inkább gondolkodni, szempontokot figyelembe venni és elemezni tanít, mint megmondani a tutit. Sokat foglalkozik a háborúkat kísérő új jelenség, a tömeg és közösségi médiumok hatásával és ironikus bírálatával is.

A sabati előadás alkalmával a könyvnek – A függőleges koporsó, Az orosz-ukrán háború, mítoszok nélkül – még csak a borító nyomatát tudták bemutatni, s majd egy héttel később jelent meg az EMIH-hez tartozó Könyv Népe Kiadónál. A könyv cikk- és napló folyamból áll, s magán viseli a még folyó háború friss, földolgozatlan hangulatát. Az első bejegyzés 2022. február 13-án jelent meg valamilyen médiumban (alá kellett volna írni, hogy hol?), az utolsó pedig ugyanez év október 16-án. S a könyv már december elején kézbevehető volt.

Ismerem a naprakészség varázsát. A magam hasonló, Koronavírus naplóját (https://multesjovo.hu/termek/koronavirus-idejen/) szintén az ukrajnai háborúval záródva – 2022. május 16-án szakítottam meg, s megjelent a június elején kezdődő Könyvhétre. Kiadó és szerző becsvágya, hogy első legyen egy fontos eseményről való tudósításban, eligazításban. Ezt a dicsérendő törekvést a könyv be is teljesítette. Bizonyára nem az utolsó pillanatban határozták el a kiadást. Menetközben érdemes lett volna a gondolatismétléseket kihúzni, egy-két kevésbé „mávrik” (elmés) cikket mellőzni – és ami még fontosabb: nem kevés magyarázó jegyzetet fűzni a szerteágazó utalásokhoz –, bár az is lehet egy kiadói stratégia, hogy az olvasó googlizza meg a háttér információkat.

Ezen apróbb, s egy következő kiadásban korrigálható hibáktól függetlenül igen ajánlatos évvégi olvasmány Robert Castel könyve – aki remélhetőleg tovább is részt vesz a magyar közdiskurzusban – és nem csak az „egyik oldali” közönsége gondolkodását serkentve.

Azért nekünk is vannak háborús könyveink: