Az idő sok-sok rétegében ismét elkomorult. Nemcsak az eső, de a rohamosan romló Covid helyzet is napról-napra egyre reménytelenebbé teszi a közvetlen találkozások valószínűségét. Még nem zárult be minden ajtó, de a már az elmúlt két évben traumatizálódott reflexeinkben reteszelünk minden alkalmat, amely átadhatja a vírust. Hiszen a vírus új és új alakot öltve, az oltások dacára is csak tovább pusztít. S a napról napra követett adatok trendje még a holnapot is elbizonyítja.
A hírek és esélyek hullámain hánykódva, végül is november elejére terveztük már a tavalyi évről elmaradt találkozásainkat. Hiszen olyan jó volt újra látni egymást a Vörösmarty téren szeptemberben, ha csökkentett habzásban – intenzitásban is, s nem a megszokott idő ritmusában, mint sok évtizede: június elején. Azzal bontottuk a standot, hogy készülünk a november végére (április harmadik hetéről) áttolt Budapesti Könyvfesztiválra, – amelyet az előrelátóbb MKKE már szeptember végén lemondott.
Nem élhetünk digitális börtönben, ugyanakkor a járványból kimaradás esélye mindent felülír.
Már többen sajnálkozó levélben értesítettek, hogy nem tudnak eljönni az e „hasábokon” meghirdetett találkozásainkra. Lehet, üres székek előtt adjuk elő zenés (ha nem is táncos) műsorainkat? És nem jutnak el baráti kézbe új, vagy a rendezvényekhez kapcsolódó kiadványaink?
Megértjük.
De mi ott leszünk, s várunk benneteket.
Hogy aztán fokozott energiákkal készítsük tovább lapszámainkat, könyveinket. Nektek.
Igaz, fokozva az online jelenlétünket.
Mindez nem paradoxon?
A jogos dilemma gordiuszi csomóját, itt és most, hadd ne vágjuk el.

A Múlt és Jövő közössége