Az előző posztomban írtam, hogy most azt a nemzedéket kezdtem el búcsúztatni, akik az ún. „zsidó reneszánszban” kezdtek tevékenykedni, vagy ültek fel a káprázatának.
Közéjük tartozott Suchmann Tamás is – aki nem budapesti fél szamizdat társaságokból, vagy a Rabbiképző péntek esti kiddusai köréből jött, hanem egy sokkal társtalanabb terepről – a vidéki, magányos zsidóságból, ahol már évtizedek óta nem volt minjen.
A kevés rendszerváltó politikusok közé tartozott, aki nem rejtette, hanem kihangsúlyozta – nem származását – hanem a zsidóságát. És a közéleti súlyát szerette volna érvényesíteni a magyar zsidóság súlyának, emlékezetének a megőrzésében.
Egy ilyen alkalommal ismertem meg szülőföldjén, Marcalin, amely alkalmat a Múlt és Jövő is megörökítette. (https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/3/m/3mj2000_2.pdf, https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/4/m/4mj2000_2.pdf) (Sajnos a fotók itt elmosódottak, mert gyakori nyomda váltásaink között akkoriban, egy igen rossz nyomdát fogtunk ki.)
Annak idején lobbiztam, hogy legyen a zsidóság országos vezetője. Ahogy Wahrmann Mór idejében – úgy illik, egy országgyűlési képviselő, neves politikus képviseljen bennünket.
Tartottuk a kapcsolatot, egyszer Heller Ágnessel is meglátogattuk (aki támogatta reprezentációs elképzeléseimet) Csurgón, ahol bemutatta pálinka főzdéjét, s meg is kóstoltuk a maga készítette italt. (Most már meg kell csinálni a tisztességes fotó archívumot, hogy ezek az emlékek mindig kéznél legyenek, hogy felidézhessük őket.)
Ahogy az előző posztomat is befejeztem – most is belém mar a lelkiismeret fordulás. Amikor kikopott a politikából, közismertségből- és súlyból, nem érdeklődtem felőle, hogy van, mit csinál, mik a tervei?
„Emléke legyen áldott” – ezek üres szavak. Az emlékeket fel illene kutatni, rendszerezni, kontextusba helyezni, elbeszéléssé szőni. Mert már a rendszerváltás kora is történelem.
Ebben egy igen érdekes színfolt Tamás élete.