Olyan seregestül mennek el barátaink, ügyünk – a magyar zsidó kultúra – (harcos)társai, hogy a szakmányban nekrológ író (vajon az enyémet ki írja meg?) nemcsak egy-egy személyt sirat, hanem egy-egy nemzedéket is. Nem régen ment el az a – majd egyszer nagynak nevezendő – magyar zsidó nemzedék, akik a holokauszt előtt voltak gyerekek, vagy fiatalok, ezért egy gazdag kultúrájú zsidóságban szocializálódtak,  – ezért a magyar zsidóság kihordta értékeket magas színvonalon képviselhették, építhették tovább. Azonban különös sorsuk, („sorstalanságuk”) szükségszerűen beledermedt-kristályosodott a folytathatatlanságba.

S megkezdte a színről levonulását egy olyan nemzedék is, akik közvetlen a holokauszt után születtek, s noha életük derekától, de elindítói voltak a so called „zsidó reneszánsznak” – amelyből aztán szinte valamennyien – ki előbb, ki utóbb – ki is ábrándultunk.

Haraszti György (nekem Gyuri) közéjük tartozott. Mérnöki pályájáról nyergelt át a törtészségre, pontosabban a magyar zsidó történelem tanulmányozására. Nyírségi, földbirtokos zsidó családból származott, s a családja históriája vezette el – már a rendszerváltás előtt fogott bele (ama igazi „zsidó renenszász”-osok akkor kezdek összejárni, mozogni, érdeklődni, szervezkedni) a magyar zsidóság története tanulmányozásába. Zsidó Gimnázium igazgatóként, Rabiszemináriumi (később, ORZSE) tanárként, múzeum igazgatóként, tanulmányok írójaként, s nem utolsó sorban a mi Múlt és Jövőnk történész szerkesztőjeként ennek az ügynek szentelte most lezárult életét.

Nem egyszerű pálya, feladat beteljesítés. Bennmaradni a reneszánsz elindította folyamatokban, szervezetekben, stallumokban – miután kiderült, hogy a reneszánsz megvalósításához nincsenek meg – mert nem is voltak – a feltételek. Bizony keserves a tantusz leesését valahogy interiorizálni, nevezetesen azt, hogy a szőrzet, amit növegetni vizionáltunk valójában „a halott arcán növekvő szakáll”. Mi is vitatkoztunk erről, s különösen a választásairól. Egyedül az ő részéről tudtam elfogadni a számomra – is – elfogadhatatlan pártállását. (Ezért maradhatott rajta a neve lapunk impresszumán.) Az alapokban egyetértettünk: a magyar zsidóság rohamos leépülésében, sőt: még abban is, hogy az EMIH nem autentikus folytatója a magyar zsidóságnak, mert egy kívülről jött, ezért legitimációhiányos mozgalom.

De.

De Gyuri szerint, ha mégis lehet itt valamit folytatni, akkor csak a révükön lehet, ők képviselnek nívót, erőt. S vajon épp a magyar zsidó tudományosságot nem kívülről lobbantották be? S milyen sikerrel. Bloch Móric, Kaufmann Dávid után következő nemzedék már a világ zsidó tudományosságának a krémjét képviselte. De az milyen más világ volt – tehettem hozzá, azonban ezt a véleményt teljesen nem söpörhettem le.

Gyuri más okból is fel volt mentve a gyakorlati munka alól. Egyrészt sorozatos betegségei, családi tragédiái, másrész egy roppant munka elkészítése okán. Címe és terjedelme nemcsak tekintélyt parancsoló, hanem olyan teljesítményt is ígér, ami pótolhatatlan lesz, ha nem is a magyar zsidóság élete, de az emlékezete szempontjából. (Lásd. belőle az felvezető összefoglalást 2020/4-es számunkban) Több, mint egy évtizede dolgozott a roppant művön. Új és új adatok után kutatva, új és új szempontokat érvényesítve: címe is lenyűgöző.

A magyarországi zsidóság kronológiája a kezdetektől napjainkig

Nem rég került nyomdába, s már jelezte, hogy felszabadulva a magára kirótt súlyos tehertől ismét ír recenziókat a Múlt és Jövőnek, s már be is kért egy-két kiválasztott történelmi munkát.

A sors (az Örökkévaló) más rendelt számára. Sajnos már nem először találkozok, a teher alóli szabadulásnak e végzetes következményével.

De!

De megcsinálta! Az életművét, s vele az életét beteljesítette. Gratulálok! Kol ha kavod.  Csak ez számít!

Bár jobb lett volna ezt a gratulációt személyesen átadni. Egy késő éjszakába nyúló beszélgetés során – pálinka (házi) kortyolása mellett. Utolsó emailje befejező sorai – 2023. február. 13: „Én is gyakran gondolok rá, hogy régebben milyen gyakran találkoztunk. Egy lábsérülés miatt már két hónapja szobafogságra vagyok ítélve, s ez így lesz még néhány hétig.

Bármikor nagy örömmel fogadlak egy kis dumára és talán némi pálesz is akad.”

Jaj, milyen „más távlatot ad a halál már” e köznapi soroknak.

És már örökre a lelkemen szárad, hogy nem ittuk meg – holmi sűrgős elvégzendő munkák ürügyén – azt a nem „talán”, de nagyon is bizonyosan az almáriumból elővett vendégváró pálinkát.

Gyurim, odafent isszuk meg!

S ahogy ide kikopizom, s közben bele-bele olvasgatok a Múlt és Jövőnkbe írt tanulmányaidba – köszönöm, hogy tudásoddal, szorgalmaddal, ügyszereteteddel erősítettél bennünket.

https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/9/3/93_02-7haraszti.pdf

https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/9/7/97_02-11haraszti.pdf

https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/f/i/file_28_4.pdf

https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/4/-/4-36haraszti.pdf

https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/1/1/11_30_39_harasztiobuda_1.pdf

https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/9/6/96_02-10haraszti.pdf

https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/1/3/136-137haraszti_kritika.pdf

https://multesjovo.hu/wp-content/uploads/aitfiles/f/i/file_53_12.pdf  2020/4