Leírás
A Múlt és Jövő legnagyobb – talán paradox – kihívása, hogy egyszerre kíván a tiszta kultúra fóruma lenni, s ugyanakkor persze a hagyományának megfelelően a zsidó kultúráé is egyben – mégpedig Magyarországon, magyar szellemi környezetben.
Ahol a zsidó szó/fogalom, s ennek megfelelően a zsidó-magyar viszony olyannyira megterhelt politikával, hogy nehéz az eredeti célkitűzésünknek megfelelni – anélkül, hogy ez a törekvés ne váljon nevetségessé vagy patetikussá.
Amikor Radnóti Miklós könyveit égetik, és Horthy Miklóst (akinek a személyét és rendszerét szerintünk is fel kellene dolgoznia tudománynak és a közírásnak) az antiszemitizmus legitimizációja fegyvereként forgatják – akkor a békés művelődés legitimizációja alól csúszik ki a talaj.
Ezek a rémisztő jelenségek nem kormányzat- és párfüggő jelenségek. Ugyanis akkor könnyebb lenne foglalkozni vele. Mélyebb tartalmakat hordoz a gyűlölet kultúrájának a mostani reneszánsza. Amelyekkel egyetlen magyar zsidó nemzedék sem nézett szembe – még a holokauszt tanulsága után sem. Ez a mi feladatunk, a rendszerváltás negyedszázada utáni magyar zsidó nemzedékeknek. Nem biztos, hogy elég erősek, nívósak vagyunk hozzá – hiszen ez a szembenézés nálunk sokkkal népesebb, erősebb és összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalon teljesítő nemzedékeknek sem sikerült.
Egy ilyen szembenézés elmaradásának voltunk tanui – a Jewish Life and Anti-Semitism in Contemporary Europe organized by the Tom Lantos Institute in the Hungarian Parliament building in Budapest October 1-2, 2013. eseményén. Erről a konferenciáról közöljük Yair Lapid és Navrasics Tibor – az izraeli és a magyar kormányok meghatározó politikusai beszédeit, drámai és történelmi párbeszédét, és Martonyi János külügyminiszterét. Szövegeikben először hangzott el, hogy a magyar kormány (nép? társadalom?) elismeri a felelősségét azért, amit zsidó honfitársai ellen tett a holokauszt idején. Nem hárítva másra – se németekre, se egy meghatározott politikai elitre a felelősséget.
Kőbányai János A megkövetés súlya című esszéje azt elemzi, hogy ez a felemelő aktus nem hozta el a felszabadító katarzist, s ezért nem változtatott semmit a magyar társadalom jelenlegi állapotán. Mert a megkövetés túl későn hangzott el, vagy mert az ország túl megosztott, túl hajszolt ahhoz, hogy ezzel a megkövetéssel a maga érdemében foglalkozzon – és beépítse Kertész Imre szép gondolata szerint: a kultúrájába.
Philiph Roth idén sem kapta meg a régen megérdemelt Nobel-díját. Nem mi fogjuk ezt a jól megérdemelt díjat kiharcolni a szerzőnek, de a Múlt és Jövő hasábjain ezentúl többet fogjuk olvasni őt. Ellenélet (The Counterlife) – című regényébből vett részlet mai aktualitással ábrázolja Izrael egyik fő konfliktusforrását: a telepesek motivációit.
Tibori Szabó Zoltán rendhagyó módon – munkatársi szeretettel is – ismerteti Randolp Braham utolsó nagyszabású művének, a Magyarországi holoauszt földrazji enciklopédiájának amerikai kiadását. Pelle János Mohácsi János A Dohány utcai sheriff és Jeles András Auschwitz működik című színházi produkcióit ismerteti. Mindkét előadás minimalista eszközökkel – Claude Lanzmann Shoah című dokumentumfilmjére és magyar túlélők szövegeire, vicceire, folklórjára épült. A ma ébredező antiszemita reneszánsz különös fénytörést ad ezeknek a perfomence-oknak. Dunai Andrea tanulmánya – A Rosenberg bevetési törzs kapcsolata Magyarországgal 1944-ben – Magyarország német kifosztásának egy különös fejezetét tárja fel.
Horváth Hildának a Wolfner-gyűjteményről szóló tanulmánya egy tradicionális és jelentős magyar zsidó nagypolgári hagyományt jár körül – a műgyűjtést. Pomogáts Béla Karácsony Benő-portréja a holokausztban elpusztult kitűnő erdélyi író emlékezetét eleveníti fel. Berkovits György regényrészlete az író – egykor iskolateremtő – szociográfiai erényeit mutatja. Hernádi Miklós Turán Róbert és Pelle János könyveiről szóló kritikáiban egy magyar zsidó író nemzedék hangját keresi.
Mandler Dávid írása Vámbéry Árminról (1832-1913) részlet egy, a közeljövőben megjelenő könyv első fejezetéből: a most közölt szöveg feleleveníti a fiatal Vámbéry életének meghatározó stációit, kiemelve azokat a tényezőket, amelyek létfontosságú szerepet játszottak fantasztikus karrierjének és sokrétű, rendkívül összetett személyiségének és önképének kiépítésében. Azt a döntő szakaszt mutatja be, amelyben a fiatal nyelvzseni átlagos vidéki magyar zsidóból török efendivé vált, majd később világhírre tett szert, elsősorban az akkori nagyhatalom, Anglia közvéleményében.
Számunkat az Ukrajnában 1943-ban elpusztult Pásztor Béla verseivel vezetjük fel. Ez a Radnótinál fiatalabb nemzedékből származó, rendkívüli költő (Weöres Sándor az emlékére díjat alapított) még szinte el sem kezdte a pályáját, amikor megölték. (Hamarosan megjelenő A magyar holokauszt költészete című kötetünkben még számtalan hozzá hasonló költőnek, egy nemzedéknek kívánunk emléket állítani.)
