Sorry, this entry is only available in Magyar.

Néhány nappal ezelőtt búcsúztattam ezen a helyen Vitányi Ivánt (Jancsó Miklós igen jó barátját), azzal a gondolattal, hogy milyen fontos és felemelő érzés volt személyesen isten hozzáddal elválni tőle ezen a földön.
Az itt felidézett YouTube videó a dokumentuma, a Jancsó Miklóstól elválásomnak e földön. Ekkor is tudtam, hogy „élőben” többet nem találkozunk.
Akkor is, most is nem az a lényeg, amit mond, hanem az, hogy ő mondja – s csak megrendült, suta módon maszkíroztam interjúnak a fogyó idő könyörtelen megörökítését.

Ő volt az a nagy kisugárzású személyiség, aki egyszerre volt bálvány, barát, s ezenfelül – ha egy kis töredék részben is – munkatárs.
Micsoda kivételezettség a sorstól, hogy közelében – „udvartartásában” – lehettem. A nagy magyar művésznek, akinek egyetemes értéke és hatása csak Bartók Béláéhoz hasonlítható.
Jancsó Miklós művészetének, érdeklődésének fontos eleme volt a magyar zsidó fejezettel foglalkozás. Halála 100. évfordulóján érdemes felidézni és végigkövetni ezt az indíttatását – amit 1987-ben vallott magnóba.
Jancsó Miklós a Múlt és Jövő indulása óta barátja, támogatója volt ügyünknek. Míg életben vagyunk nem felejtjük el – annál is inkább, mert egyéniségével, művészetével, mint ama „félrecsúszott nyakkendő” bennünk él, s a világot általa – is – látjuk.
Ha még élünk egy húszast – akkor az a 120 is beteljesül.