Múlt és Jövő 2019/2 (másolat)

MÉJ

1 800 Ft

Szépségről és rútságról szól ez a számunk (2019 közepén, amikor a magyar államtól még egy fillér támogatást sem kaptunk, csak egy elutasítást az Emberi Erőforrás Minisztériumától.) A magyar szépségkirálynő választásokon rendre zsidó lányok győztek, de – akár csak a kultura és a társadalom összes más szegmensében – nem segített sem a befogadásban, sem abban, hogy a holokauszt elkerülhető legyen. Vasvári Lujza és Czingel Szilvia (lapunkban először jelenik meg írása) tanulmányai ezt a jelenséget járják körül – a modern nő, és modern divat-és szépségipar kialakulása szempontjából. A szép testhez tartozik a modern zsidó történetben a sport, s a sport kultiválásának társadalmi és szervezeti feltételeinek megteremtése. Egyrészt a cionista „izmos zsidó” ideológiai alapvetése nyomán, valamint az éppen ezzel ellentétes: a be – nem – fogadó társadalmakba beilleszkedés eszközeként.

Letöltés

Szerkesztő az ovasóhoz – tartalomjegyzék
2 Várnai Zseni versei
4 Kelemen Gábor: Heller Ágnes Lukács Györggyel, s azon az úton, amit Lukács nem választott (esszé)
16 Bárd Károly: Fritz Bauer az igazságszolgáltatás felelősségéről a múltban és a jövőben (tanulmány)
36 Ujvári Hedvig: Testi (sz)épség (tanulmány)
46 Makkabea 2019 Budapest. Az esemény történetiségét megvilágító konferencia anyaga: Deutsch Tamás, Jusztin Ádám, Szikora Katalin, Szabó Lajos, Stella Syrkin előadás-szövegei
61 Voigt Vilmos: Kései virág és örökkévaló vallás Löw Immánuel válogatott művei. Virág és vallás (recenzió)
65 Louise O. Vasvári: Simon Böske, Miss Hungária és Miss Európa, 1929: nemi szerepek, faj és nemzeti identitás a két világháború közti Magyarországon (tanulmány)
94 Czingel Szilvia: „Nagyon szép lány, kár, hogy zsidó” – Gál Júlia és az 1933-as Miss Magyarország-választás (tanulmány)
109 Széplaky Gerda: Recenzió Hermann Ildi könyvéről
112 Huszár Ágnes: Olvasónapló
123 Egy családregény elkeserítő vége (Dokumentumok: Peterdi Andor verse, Dezsényi Katalin és az Oppenheim Ügyvédi Iroda keresetlevele, Kőbányai János levele Dezsényi Katalinhoz)
Summary-magyar
Summary English
Hátsó borító

Categories: ,

Description

TARTALOMJEGYZÉK
TABLE OF CONTENTS

2 Várnai Zseni versei
Poems by Zseni Várnai
4 Kelemen Gábor: Heller Ágnes Lukács Györggyel, s azon az úton, amit Lukács nem választott (esszé)
Gábor Kelemen: Ágnes Heller and György Lukács, and on the Road Not Chosen by Lukács (Essay)
16 Bárd Károly: Fritz Bauer az igazságszolgáltatás felelősségéről a múltban és a jövőben (tanulmány)
Károly Bárd: Fritz Bauer and the Responsibiliy of Serving Justice in the Past and in the Future (Study)
36 Ujvári Hedvig: Testi (sz)épség (tanulmány)
Hedvig Ujvári: Corporal Beauty/Corporeal Wholeness (Study)
46 Makkabea 2019 Budapest. Az esemény történetiségét megvilágító konferencia anyaga: Deutsch Tamás, Jusztin Ádám, Szikora Katalin, Szabó Lajos, Stella Syrkin előadás-szövegei
Makkabea 2019, Budapest: Conference Materials for Historical Understanding: Texts by Tamás Deutsch, Ádám Jusztin, Katalin Szikora, Lajos Szabó, Stella Syrkin
61 Voigt Vilmos: Kései virág és örökkévaló vallás Löw Immánuel válogatott művei. Virág és vallás (recenzió)
Vilmos Voigt: Late Blooming Flower and Perennial Religion. The Selected Works of Immánuel Löw (Review)
65 Louise O. Vasvári: Simon Böske, Miss Hungária és Miss Európa, 1929: nemi szerepek, faj és nemzeti identitás a két világháború közti Magyarországon (tanulmány)
Louise O. Vasvári: Böske Simon, Miss Hungaria and Miss Europa 1929: Gender Roles, Race, and National Identity in Interwar Hungary (Study)
94 Czingel Szilvia: „Nagyon szép lány, kár, hogy zsidó” – Gál Júlia és az 1933-as Miss Magyarország-választás (tanulmány)
Szilvia Czingel: ”A Very Beatiful Girl, Too Bad She Is Jewish” – Júlia Gál and the 1933 Miss Hungary Contest (Study)
109 Széplaky Gerda: Recenzió Hermann Ildi könyvéről
Gerda Széplaky: Review of Ildi Hermann’s Book
112 Huszár Ágnes: Olvasónapló
Ágnes Huszár: Reader’s Diary
123 Egy családregény elkeserítő vége (Dokumentumok: Peterdi Andor verse, Dezsényi Katalin és az Oppenheim Ügyvédi Iroda keresetlevele, Kőbányai János levele Dezsényi Katalinhoz)
The Aggravating End of a Family Saga (Documents: Andor Peterdi’s Poem, Letter Exchange Between Katalin Dezsényi and the Oppenheim Law Firm, János Kőbányai’s Letter to Katalin Dezsényi)
130 Figyelő
Observer

Újvári Hedvig – Nordau szakértő, akitől egy monográfiát is várunk – a nagy cionista vezető és gondolkodó Max Nordau “Muskeljudendum” teoriája születését járja körül. Annál is inkább aktuális ez, mert Budapesten tartják ebben az évben (julius 29 és augusztus 7 között) a zsidó olimpiát, azaz a Maccabi játékokat. Az ebből az alkalomból tartott történész konferencia szerkesztett előadásaival tekintünk vissza a magyar zsidó sport dicsőséges múltjára, s a kevésbé szívderítő jelenére. (Épp a Magyarországon tartott nemzetközi esemény idején esett ki az MTK ismét az NB/1-ből.) Deutsch Tamás. Dr. Szikora Katalin, Dr. Szabó Lajos, Jusztin Ádám, és Stella Syrkin előadásait bő képanyaggal láttuk el a hőskorból.
Heller Ágnes 90. születésnapjára egy külön Festschtriftet adtunk ki, s egy másik, vaskos (639 old.) kötetet a Múlt és Jövőben megjelent írásaiból. De a lapszámra is maradt róla mondanivaló. Kelemen Gábor a Festschriftben Heller Ágnes és Marx viszonyát elemezte, a lapszámunkban pedig a Lukács Györgyhöz való tanítványi viszonyát, s a mestert meghaladó teljesítményét ábrázolja. Bárd Károly a CEU emberi jogi programjának vezetője a Festschriftben az Eichmann per jogi és filozófiai problémáit boncolta, a számunkban közölt tanulmányában Fritz Bauer jogász portréját rajzolja meg – a két tanulmány szorosan összekapcsolódik – aki a legtöbbet tette a holokauszt bűnöseivel szembeni igazságszolgáltatásért – azaz a társadalmi gyászmunkáért, az emlékezetpolitika kialakításáért – holokauszt utáni társadalmak békéjéért.
Voigt Vilmos egy nagyszabású vállalkozás első kötetéről – az Ungvári Tamás és Hidvégi Máté szerkesztette Löw Imánuel Válogatott Művei indulásáról írt inkább lírai hangú esszét, mint recenziót. Széplaky Gerda a tragikus fiatalon elment Hermann Ildi Hiányzó történetek, New York – i magyar zsidók történetei című könyvéről írt megrendült hangú ismertetést. Huszár Ágnes Olvasónaplója szintén a magyar és német soá irodalom legujabb termésével foglalkozik.
A sok szép – leginkább a múlttal kapcsolatos emlék és írás mellett – a jelen rútságát egy per története jeleníti meg. Mégpedig önmagán túlmutató hatállyal. Peterdi Andor és Várnai Zseni a régi Múlt és Jövő ügyének leghűbb képviselői, s ezért legtöbbet publikáló szerzői voltak. Ezért a mostani Múlt és Jövőnek is feladata volt, hogy emléküket őrizze. Dezsényi Katalin e család, szintén értelmiségi leszármazottja is így gondolta, aztán később mégsem gondolta így. Nagyszülei versei közléséért – olyan pert szakasztott – az Oppeneim Ügyvédi Iroda közreműködésével a Múlt és Jövőre, amely majdnem azzal járt, hogy amúgy is rossz politikai és gazdasági légkörben – megszűnjön. E perrel kapcsolatos dokumentumok nem csak egy konkrét történetet mutatnak meg, hanem egy hanyatlás narrativájára is rámutatnak – jelenidőnkben.

Additional information

Weight 126 g
ISBN

0864-8646

Author

MÉJ

Pages

130

Published

2019