Sorry, this entry is only available in Magyar.

Vége a hanukai hosszú („mozgó”) ünnepnek. Itt maradtunk a meleg lángocskák, és biztató melódiák nélkül.
De nem a Múlt és Jövő nélkül.
Mielőtt felhívnánk a figyelmeteket az új kiadványainkra, a hangsúlyt arra a publikációnkra helyeznénk, amit a következő évtizedek olvasója hiába keres. (Bár, majd biztos arra is lesz technikai apparátus.) Az online kiadványunkra, a Múlt és Jövő Online-ra. Azaz a Múlt és Jövő térfoglalására a jelenidőben.
Találkoztatok vele, mert különböző linkekkel már próbáltunk megpányvázni bennetek, hogy e új médium, s ennek megfelelően új megszólalási forma olvasóivá váljatok.
Van már olyan hívünk, aki ezzel kezdi a napját, hogy megnézi, hogy mi található  ezen a kattintáson.
Igen az a célunk, hogy ez a némileg bot- és a Covid 19 csinálta fórum is állandó hivatkozási alap legyen, állandó olvasókkal: veletek. Egy új szín, hang a magyar nyelvű online térben.
Ezen a “projecten” dolgoztunk a járvány kitörése óta. Most már van a “blogon” annyi anyag, hogy bátran ajánlhatjuk figyelmetekbe nem csak napi böngészésre, hanem lapozgatásra is.
A figyelmeteket azért is kérjük, mert a a járvány miatt ez az online kommunikáció a szinte egyetlen lehetőségünk, hogy párbeszédben maradjunk veletek. S vele ügyünknek tér nyíljon. (“Sors nyiss nékem tért!”) Ez az ügy/sors a magyar zsidó kultúra emlékének megőrzése, s a magyar zsidó történelem nyomon követése – sodródjon is az bármilyen (vég)kifejlet irányába.
A külső körülmények között van egy viszonylag új szempont/aktualitás, amiért támogató figyelmeteket kérjük. (Nem kerül pénzbe, csak, felelős figyelmetekbe. Online nyelvre lefordítva: kattintásra és megosztásra!)
Marginalitásunkat idáig is annak köszönhettük, hogy úgy tudtuk, s ezért úgy szerkesztettük-írtuk a Múlt és Jövőt (ahogy elődeink is 1911 és 1944 között), hogy a zsidó az nemcsak egy vallás, hanem nép is. Nevezetesen a zsidó nép. (Ám jehudi.) Beleérve annak magyar zsidóvá lett részét. Törzsét. Ez a törzs kerek száz esztendő (legyen 150) alatt belepakolt annyi alapanyagot – húst, fűszert – a magyar törzsek közös bogrács(gulyásá)ába, mint Tas, Huba, Töhötöm leszármazottai – ha közel ezer éves spéttel is. Ez a zsidó nép történetében is egyedülálló produkció az oka mind a népiség ténye kérdésében való tragikus asszimilációs hamisításnak, s mind a holokausztba fejlődött elutasításnak.
Az elutasítás nem a mi dolgunk – az antiszemitizmus betegsége, a teljesítményért érzett “hála” kompenzálása – néhány kivételtől eltekintve, nem a mi traumatikus betegségünk. A tragikus lépték- és mérték vesztés annál inkább. Ennek a mi nemzedékünkben a legkirívóbb – vállalva a szóismétlés vétségét – tragikusabb mozzanata nemrégiben esett meg, amikor a szerencsi pótképviselő választáson (2020. október 11.) az egész NER-t leváltani kívánó ellenzék egy (mondhatni becsületesen) manifeszt antiszemita mögött sorakozott fel. A politikához, a politikai pártokhoz nincs közünk. Annál inkább a zsidókhoz. S terepen szerzett – szociológiai, szociográfusi, vagy akár “csak” újságírói tapasztalataink szerint az úgynevezett ellenzék lefedi – itt megint néhány kivételbe fölösleges lenne belebonyolódni – a holokauszt meg- és ittmaradottjai utódait.
Nem! Nem a zsebkendő híján elkent váladékot nem lehet eltávolítani, s ezért elfelejteni. Ilyen önfeladásra még nem volt példa a magyar zsidó történelemben, ha ez az esemény-sor nem is zsidó embléma alatt futott. Inkább az a – joggal – megkérdőjelezhető, hogy mindez az egykor annyi értéket létrehozó magyar zsidó történelem idejére esett -e? Mert a “halott arcán növekvő szakáll”- periódus is kérdéses, hogy ide sorolható -e, s a “amikor a halott arcán már nem nő a szakáll” állapotban leledzés vajon nem még inkább kívül áll-e a magyar zsidó történelem fogalma határán?
Mindenesetre a marginálisabbnál is marginálisabb értetlenkedésünk miatt – ne sorakozzunk fel a manifeszt antiszemita mögé ! – teljesen a margóra kerültünk. Nemcsak, hogy kiebrudaltattunk a közdiskurzusból, de például – nem fejthettük ki a véleményünket egy sokkal lényegesebb, sorsdöntőbb kérdésben sem, csak a magunk szamizdat fórumán.

A bűnünk miatt, hogy az egyik oldal antiszemitizmusát sem tartjuk bocsánatos bűnnek, ezért egyik “kulturális erőtér” sem engedélyez – még felsorolás szintjén sem – létezést legitimáló jelenlétet folyóiratunknak, könyveinknek. Ugyanis a kirekesztés nem a politikai pártokból történt – amihez semmi közünk sincs, hanem a holdudvar-sajtójából, s rajta keresztül a magyar szellemi életből, társadalomból.
(Ha ezt valami vizuálisan megjeleníti, akkor az évvégi ünnepekre megjelentett két kiadványunk elhelyezése a Libri könyvesboltjában. Allée, 2020. december 19.)

Mindez nem kellemes érzés, állapot. De annál csak ez lenne kellemetlenebb, ha cinkosok lettünk volna az antiszemita mögé felsorakozás vétke elhallgatásában.
Ha komolyan vesszük a saját megszólalásunkat, értékítéletünket – miért ne tennénk? legalább azt! – akkor olyan közegből lettünk kitaszítva, amelynek legitimitás vesztését konstatáltuk. Még ha az – hic et nuc – jelenleg, s sajna még jó darab ideig ez a mai kocsma mainstream-je is.

Ezért igényeljük a figyelmeteket ezúttal felkiáltójelesen. Ha nem is lehetünk mainstream, de ne kelljen marginális páriákként meglapulnunk a véleményünkkel! Azzal, akik vagyunk. Zsidóként, a magyar zsidó történelemért – ha másért nem: az emlékéért – felelősökként, hadd ne legyünk beaprítva a “judapestes” “tetűcsúszdás” levesbe. Ezért legyen külön fórumunk! Diskurzusunk! Nyomot hagyásunk!
A folyóiratunk, a könyvkiadónk mellett online “felületünk”, amelynek “tartalmaival” egyszerre lehetünk a nekünk kijutott korszak tanúi, s egyben a legalább 2-3000 és ama 150 évünk történelme méltó örökösei.
Lehet, e teherrel most ki kell vonuljunk a sivatagba. Ott is jobb, mint a ma gulyásában főni, és fel(ki)szolgálva lenni.
Ha velünk tartotok, ha máshová nem, de egy életmentő oázisig eljutunk.

Ehhez kívánunk az évvégi összegző gondolatokkal erőt, és mindennek alapját, jó egészséget.

P.S. Ahogy a hanukai gyertyagyújtások alkalmával is zenei kínálatot nyújtottunk, ide linkeljük, a nem anti- de igazi szemita, tehát érzésben-sorsban rokon testvéreink zenéjét, amelynek “érzéki-erotikus” szabadsága és egyértelmű ritmusai fűtöttek e felhívás-jegyzet megfogalmazása alatt.

Kínálatunkból: