Éppen ma sétáltam egy nagyot Jeruzsálemben, ahol közel két évtizedet éltem, ahonnan ugyanennyi idő alatt csináltam a Múlt és Jövőt. Minden kőről, sarokról, kávézóról emlékek, emberek, kapcsolatok párállanak szembe.
Így Hava Pinhas Cohen költő létezése is, akivel élénken részt vettem a Szent város kulturális életében. Mint kollégát ismertem meg – a Dimuj (דימוי) folyóirat főszerkesztőjét, hogy aztán ismeretségünk irodalmi és emberi barátsággá fejlődjön. S ezen keresztül aztán  kultúrák, nyelvek cseréje is létrejöjjön.
A várossal való újratalálkozás  felemelő jóérzésébe csapott bele – feleségem esti Facebook forgalmán keresztül  – a váratlan és megrendítő hír, hogy ma Hava elment.
Egy gazdag költői és irodalomszervezői pálya zárult le – oly fájdalmas-fiatalon.
A halállal másik élet kezdődik. Jó hogy a Múlt és Jövőben bőven maradt anyag róla, hogy Hava egy kicsit magyarul is éljen.

Olvassuk szeretettel – megrendülten – és nemzedéktársaként azzal a figyelmeztetéssel is, hogy igyekezzek beteljesíteni minél többet abból, amire születtem, s amit e város sugárzásból kinyerhettem.

Hava Pinhas Cohen a Múlt és Jövőben:

Minden zsidónak tudnia kell, hogy nincs egyedül
És felkele Ábrahám
Felhőkbe ásított sírok fölött
A semmi súlya
A város