Description
Summary
Ezt a számunkat is, mint annyit három évtizedes fennállásunk során, az alkalom szűlte. Nem egészen véletlen alkalomról van szó, hanem az idő hirtelen mennyiségéből minőségivé váló dimenziójáról. Amit a folyóiratunk ideje is oly érzékletesen mutat. Alkalom, azaz egy jelentős változás bekövetkezése jelzése ez is.
Ez az idő ugyanis történelemmé, korszakká kristályosodott ki – időközben. Ezért egészen más lesz vele a viszonyunk – akik benne éltünk, igen furcsán, fájdalmasan lesz más.
A tavaly elment Kertész Imre most új utakon jár. Megkezdi a beépülését – remélhetőleg, s a Nobel díjtól függetlenül, csak is az írásai olvasása, s azon való diskurzus által – a "kollektív emlékezetbe". Ehhez jelentős hozzájárulás a Radics Viktóriával folytatott levelezésének a közreadása – amely az első új Múlt és Jövő számba (Múlt és Jövő Antológia, 1988) készült Sorstalanság-ról szóló tanulmánya kapcsán indult. (Kertész akkor a könyvéről szóló legjobb tanulmánynak minősítette Radics Viktória: "Az ember mélye" című írását, amit most ez alkalomból újraközlünk.)
Az már önmagában reveláció, hogy 20-30 oldalnyi új Kertész Imre szöveget olvashatunk. De ettől függetlenül az országos- és világhírt megelőző Kertész Imréről koráról – a rendszerváltás küszöbéről – gazdag dokumentumot vehetünk kézbe. Amit most történelemként – egészen más fénytörésben – újraélhetünk. Hasonlóan Radics Viktória a levelekhez fűzött reflexióból és lábjegyzeteiből – amely egyenrangú félként kommentálja a rövid barátság emlékékezetét.
Hasonló – egy korszakkal ezelőtti – anyaggal dolgozik a most frissen megjelent Nádas Péter Világló részletek, emléklapok egy elbeszélő életéből című önéletrajzi fikciója. Péntek Orsolya és Ujvárosi Emese ezt a könyvet elemzik nagy lelkesedéssel az esszé tágasabb, azaz a szokványos könyvrecenziót meghaladó eszközeivel – kihangsúlyozván benne a magyar zsidó "családregény" tanulságait. Hidvégi Máté és Voigt Vilmos viszont felháborodásuknak adnak hangot e könyv kapcsán, a Scheiber Sándort ért hamisnak bizonyuló emlékek miatt – és nyílet leveleikben arra kérik Nádas Pétert, hogy vizsgálja felül az emlékeit és az értékítéleteit. Hiszen ez nem tartozik már a szubjektum tartományába – mert ellenkezik az ellenőrizhető tényekkel, és súlyosan árt a "kollektív emlékezetnek" is – amely a holokauszt utáni korszak legkitűnőbb, mert fáklyavivő zsidó szellemi vezetőjét sérti méltatlanul.
(Nádas könyvéről a szeptemberi számunkban is többen jelezték, hogy írni szeretnének.)
Kőbányai János éppen a "kollektív emékezet" és a közelmúlt történelme határait boncolgatja tanulmány-részletében, azt a Kádár korszakot, amiről azt hisszük, hogy ismerjük – de most történelemmé szilárdulva, más arcát mutatja, és kínálja felfedezésre.
Pál István forrás közlése szintén ebből a korból azt mutatja be, hogy a belügyi szervek, hogyan próbálták bevonni az Izrael elleni kémkedésbe azokat az itthon maradt magyar zsidókat, akik a családi kapcsolataikat nem tudták megszakítani a régi és új haza között.
Az 1945-ben, a holokauszt után közvetlenül születet memoárok ma, mai kontextusban, s egy egészen más közönségnek, sokkal többet – vagy mást – mondanak el. Idén indult útjára – Ungvári Tamás szerkesztésében és kísérő tanulmányaival – a munkaszolgálatos memoárok újrakiadása. Erre azért van szükség, mert ez volt a magyar holokauszt igazi, vegytiszta magyar arca. Ebben nem voltak benne a "németek". Ungvári válogatása első darabjait újságírók írták. Ezért kértünk fel két mai népszerű újságírót – Dési Jánost és Kácsor Zsoltot – hogy több, mint hetven év távlatából vonják le ezeknek az emlékiratoknak az értékét – a mai emlékezetpolitikai megfontolások tükrében. Dorogi Katalin Mozinaplója – az Olvasónaplóink nyomában – a legujabb zsidó témájú filmeket szemlézi. ("Színháznapló", "Tárlatnapló" előtt szabad a gazda és a pálya.)
A kitűnő orvos történész Magyar László András Két Berend című tanulmánya egy többgenerációs zsidó orvos család történetén keresztül mutatja be a magyar zsidó történelem paradigmáit. Ilse Josepha Lasaroms cikke Mary Gluck A láthatatlan Budapest című tavaly az USA-ban megjelent könyvéről azért is fontos, mert a lapszámunk megjelenésével párhuzamban, ez a könyv magyarul is megjelenik.
Számunkat Vihar Béla és Hárs György Péter verseivel, és Vihar Béla megrendítő Pap Károly esszéjével (1947-ből) tesszük sztereo hatásúvá.
Vihar Béla a pályáját a holokauszt előtt kezdte, de a Kádár korszakban bontotta ki. Ő (és még néhány társa) az a "túlélő" zsidó alkotó, akit azért is érdemes újrafelfedezni, mert életútját tanulmányozva a Kádár korszakot is újra átélhetjük, s amit ezért sokkal szinesebbnek láthatunk, s nem olyan fekete-fehéren, ahogy a politikai megfontolások eddig szinte kötelezően diktálták.
