Description
Az előző számunkban felvetett kételyek továbbgondolásra serkentőek voltak. A politika alakulása, a bennünket körülvevő ún. valóság beszivároghat-e a szellemnek és művészetnek fenntartott szigetszerű terekre Elefántcsonttornyunk, sziget-létünk vajon nem cél- és tértévesztés-e? Hiszen a legszorosabban vett tárgyunk – a zsidóság – maga is meghatározott cél?, akarat? formájában alakult ki. Különös valóságokban és hatásaikban, berögzött emlékeikben fejlődött ki e nép szellemi hozadéka – amelynek sorsa, a mi időnkben, ránk van bízva. A két magyar évszázad, amelynek kulturális és történelmi emlékezetével és életben tartásával, aktualizálásával foglalkozunk szintén
meghatározott valóságok és fordulataik során lett azzá, amilyen. A produkció gondolati és esztétikai értékei mögött rendre a történelem (az egykori valóságok) nyomait kutatjuk és tárjuk fel – a magunk kora és élete irányító tanulságául. Miért ne tehetnénk ezt a magunk jelenével is? Miért várjuk ki az ún. "történelmi távlatot" – az utókornak, a következőn nemzedékeknek engedve át a reflexiót. Vagy ez lenne a dolgok rendje? Egy biztosnak látszik: 2010 áprilisától nem egy új kormány, s még csak nem is egy új rendszer fordulójához érkezett a magyar társadalom története. Egy korszak fordulója látszik kibontakozni. Ebben az új korszakban kell újra meghatározni magunkat – összegezve és aktualizálva, amit az elmúlt húsz évben eddig tanultunk. (A folyóirat, amint a szó "gyöke" is mondja – folyamatos tudás-tágítás, tanulás folyamata.) Sokat, szinte tabula rasaként tanultunk a magyar társadalom két kurta évszázadában játszott szerepünkről, történelmünkről. Világosan, szabadon: azaz felelősen gondolkozni, erre csak ez a magunk mögött hagyott húsz év adott alkalmat. (Más kérdés, éltünk-e vele. Ezt megítélni valóban az utókor
feladata lesz évfolyamaink lapjairól.) S ehhez óvatosan már hozzá lehet szervíteni annak a húsz évnek is a tapasztalatát, amely megkezdi önálló korszakká, azaz: múlttá – ha közelmúlttá is – rögzülését. Milyen korszaknak nézünk elébe? Feladatunk-e megítélésének megérzékítése? Hadd ne tegyük le még a voksot. Kibontakozó paraméterei azt ígérik, hogy illúziómentesebben – a magyar zsidóságnak talán legjellemzőbb tulajdonsága: az illúziókhoz való viszony – nyúlhatunk ügyeinkhez, azonosságunkhoz,
önképünkhöz. Azaz tiszábban láthatunk, értékelhetünk, s netán dönthetünk, ha kell, sorsunkról. A Múlt és Jövő ehhez a tisztánlátáshoz szeretné hozzásegíteni olvasóit ebben az új korszakban – miközben folytatja pásztázását a soával lezárt két magyar-zsidó évszázad kincsei, tanulságai után, ahogy ezt indulásától tette.
HELYREIGAZÍTÁS:
2010/1 számunkban elmulasztottuk közölni, hogy Michael K. Silber A héberek szövetsége(1863-1875): egy ultra-ortodox protocionista utópia magyarországi gyökerei Palesztinában című írását Dezsényi Katalin fordította. A fordítótól ez úton is elnézést kérünk.
