Description
2016/5777-ben Budapesten, Szimhát Tóra előestéjén egy kerületi zsinagógában (Zugló) elégett hat Tóra-tekercs. A rendőrségi nyomozás szerint nem tételezhető fel szándékosság. Ha ez "véletlen", akkor az üzenete és időzítése még rettentőbb – mert nem lehet nem figyelembe venni az üzenet fenyegető szimbolikáját. ("Prózai" értelemében is ez az esemény a magyar "hivatalos" zsidóságról állít ki szomorú bizonyítványt, hogy a zsinagóga állapota, az elkorhadt vezetékek okozhattak ilyen felbecsülhetetlen kárt. De épp ezen a napon?)
Kardos Péter főrabbi Tórát temető beszéde (az ő zsinagógájában ütött ki a tűz) s Erdei-Brüll György írása és képriportja foglalkozik ezzel az (égi) jelzéssel, amely sajnos nem váltott ki semmilyen különösebb katarzist sem a magyar, sem a magyar zsidó társadalomból.
Az elmúlt évek nagy felfedezése volt Márai Sándor Hallgatni akartam című könyve – az egyik ritka, őszinte szembenézés Magyarország történelmével (1938 és 1948 között). Ebből játszik egy szenzációs sűrítményt (monodrámát) Hegedűs D. Géza. (Amelyet, szerintünk, minden magyar polgárnak meg kellene néznie, különösen az iskolásoknak. A rendkívül szuggesztív előadásról Heller Ágnes írt (aki már az Olvasónaplójában is méltatta Márai rendkívüli művét). Dorogi Katalin az interpretáló művésszel készített interjút az előadás létrehozásának hátteréről, valamint arról, hogyan hatottak rá gyermekkora óta zsidó emberek, kollégák s a zsidó irodalom. (Másik produkciója a Két évszázad magyar zsidó költészetéből készült estje.)
Év végi számunk is folytatja e rettenes év szomorú veszteségeinek emlékmunkáját. Simon Pereszre, az utolsó államalapító emlékére Ben Gurion című könyve egy fejezetével s Kőbányai János két vele készült – 1995-ös és 1999-es – interjújával emlékezünk. Márkus Györgytől, a Budapesti Iskola éleletben maradt tagjai: Heller Ágnes és Vajda Mihály, valamint a Lukács-óvodás Weiss János az életművet áttekintő tanulmánya búcsúzik. Leonard Cohen énekes-költő pályáját, aki az életét egy csodálatos összefoglalással (You want it Darker) zárta le közvetlen a halála előtt, hollywoodi különtudósítónk, Tom Teicholz foglalta össze.
S ha újdonság is az az új MTK (Hidegkuti Nándor) pálya felavatása, valójában inkább az emlékek kútja. Mert ez a régi-új hely leginkább azokra emlékeztet, akik nem érték meg ezt a napot. Akik valaha itt szurkoltak mind a Hungária úti pályán. Ők vajon mit szólnának e 21. századi stadionhoz? Ezt érzékelteti – mintegy kollektívan is – Molát Ferenc temetői búcsúztatója Hidvégi György, az MTK Drukkerek Baráti Köre alapítójának emlékére, aki a nyitó meccs előtt napokban halt meg. A klub történetét (és a saját apja emlékét) idézte Deutsch Tamás klubelnök beszéde is, ahogy nemzedéktársáé, Orbán Viktoré is. Magyarország miniszterelnöke beszédében kiemelte a magyar zsidóság hozzájárulását a magyar kultúrához, s így a sporthoz is – s egyúttal felidézte a magyar zsidóság tragikus sorsát is. (Ez a beszéd egyedül a lapunkban olvasható. A zsidóságot méltató részletei csak a jobboldali lapokban jelentek meg. A baloldali médiumok pedig a beszédét kísérő füttyöt tartották egyedül tudósításra érdemesnek. Nem dolgunk az ítélkezés – az olvasót felnőtt embernek tartjuk -, annál inkább a nyomot hagyás, a rögzítés a magyar és a magyar zsidó történelem merevlemezén.) Kőbányai János novellája s Várszegi Gábor szerepéről írt cikke – mindkettő utánközlés (1979-ből és 1999-ből) az MTK-jelenség érzelmi és szociológiai hétterét világítja meg.
Frigyesi Judit esszéje jóval több, mint könyvkritika Forgách András Élő kötet nem marad című regényéről. Ez a regény az író szeretett édesanyjának ügynökmúltjával birkózik meg – Frigyesi Judit empátiával teli fájdalmas körképet rajzol a Kádár korszak budapesti zsidó értelmiségéről.
Rockenbauer Zoltán Valkó László munkásságát elemzi – a kitűnő pécsi festő műveinek nyomon követése az új Múlt és Jövő történetét is átíveli. Az idén decemberben a Nemzeti Galériában nyíló Ország Lili-kiállítás alkalmából Árvai Mária készített egy oknyomozó feltárást a festőnő tel-avivi kiállításáról, amely az Izraellel a diplomáciai viszonyt megszakító Kádár-rendszer közepén történt. Ez az izraeli utazás inspiráló hatással volt a festő esztétikai munkásságára is.
Péntek Orsolya Karl Lutzról, a holokauszt alatt Magyarországon szolgáló, s Raoul Wallenberhez hasonlóan sok budapesti zsidót megmentő svájci követről írt tanulmányt annak fotográfiái kapcsán. Pontosabban: a fotói alapján elemzi azt a rettenes 1944-es évet – amely az esztétika szépségében és derűjében teszi többdimenzióssá a Gonosz arcát.
Ahogy már az előző számunkat is egy nagy tanulmány zárta, úgy a mostanit is – ebből szeretnénk rendszert csinálni. Ezúttal Louise O. Vasvári Nem és emlékezet a táplálkozási élettörténet-írásokban a holokauszt idején és után című tanulmányát közöljük. Ez a holokausztnak egy teljesen újszerű nézőponból történő elemzése – amely ezt az apokalipszist egyrész női szempontból meséli el – mint Louise O. Vasvári több, kutatását összegző írása is -, valamint a koncentrációs táborokban felidézett, álmodott ételek, sőt: szakácskönyvek médiumán keresztül.
Az 1956-os jubileumi év alkalmából is, számunk élén Goldstein Imre 1956 után, friss emigrációjában írott verseit közöljük. (Novemberi tavasz című regénye, amelyet kiadónk jelentetett meg 2000-ben, az egyik első 56-os regény.)
