Description
A korszakolás elkeseredett emberi tulajdonság. Az idő erőszakos korrigálása, önkényes megrovátkázása, hogy érzékelhetően elkülöníthető töredékekre tagoljuk a végtelen kereteiben a mennyiségiből minőségivé érő változásokat – mind az ember, mind a társadalom, sőt, a természeti jelenségek életében is. Bizonyára a halandóság eltérő erővel, de mindig a háttérben motoszkáló figyelmeztetése okán, hogy időnk a születésünk pillanatától megszámláltatott, s ezért, míg módunkban áll, magunk végezzük el – időnként-korszakonként – a számvetést.
Ügyünk és munkánk, a Múlt és Jövő élete is elérkezett a többnyire az ún. kerek évszámokkal megjelölt határvonalhoz. A negyedévszázados lét egyúttal egy korszak határköve is. S mivel magunk is többszörösen korszakok gyermekei vagyunk – több korszakvég- és váltás határozta és határozza meg a születést és megszámláltatottságot jelző alkalmat.
1988-ban jelent meg az első Múlt és Jövő (antológia) – az ún. rendszerváltás derengésében, s mostanra annyi időt dolgoztunk végig, ami alatt egy egészséges gyermek felnő, elvégzi az egyetemet, és munkába áll. Az 1988-89-90-ben megszületett új magyar társadalmi-politikai formáció is elérkezett a felnőtté válás küszöbéhez, s korszakká jegecesedett ki – amelyhez képest valami új, vagy az eddigi életéhez képest új következik. E jövőnek csupán a körvonalait sejtjük – elsősorban azokból a mozgásokból és kötődésekből, ahogy ez a korszakká hűlt idő más, hasonlóan lezárt (múlt)időkhöz keresi a maga viszonyát.
Ahogy midennek a kimenetelét nem ismerjük, úgy még kevésbbé – és ez az aggasztóbb, mert a mi gyermekünkről van szó, a mi felelősségünkről -, hogy a viszonylag "rendben" felnőtt és a felső iskoláit elvégző szülöttünk, a Múlt és Jövő 25 évnyi évfolyamai – hogyan áll majd munkába,miután mi mindent elkövettünk, hogy megszerezze és felhalmozza e munka (hivatás) elvégzéséhez szükséges tudást és képességet.
Ehhez hozzájárul egy több mint négyszáz éves korszak vége is – a Gutenberg-galaxisé. Még néhány éve is azt gondolhattuk, hogy a technikai változások nem érintik munkánk lényegét – de legalábbis mi még kihúzzuk ebben a galaxisban. A felgyorsult idő azonban bebizonyította, hogy az új digitális kultúra kihúzza a mi lábunk alól is a szőnyeget. Meg kell tanulnunk alkalmazkodni hozzá, ha életben akarjuk tartani teremtményünket.
Nem más, mint a többszörösen aggasztó bizonytalanságok sarkalnak további munkára. Hogy ne dőlhessünk babérjainkra, hanem mint a nagyszülő, akinek az unokáit is fel kell nevelnie – mert fiatal szülőket nem neveltünk, ezt önkritikusan be kell vallani, a hozzá vezető okoktól függetlenül -, magunk folytassuk az új korszakba lépő ügyünket és munkánkat, a 25. esztendejébe lépő Múlt és Jövőt.
