Description
Meg kell vallani, hogy az Izrael 60. évfordulójára készült számunk nehezen született meg, amit az olvasó a tetemes késéből is érzékelhet. Nehéz időre megjelentetni egy tematikus számot, amellyel szeretnénk "megállítani az időt", azaz: egy témát olyan reprezentatív mélységben körüljárni, hogy száz év múlva is érvényes és aktuális legyen. Ezúttal nem adtuk fel, s bevártunk minden megrendelt cikket, fordítást, elfoglalt interjú alanyt. Az időből kizökkenés meghozta az eredményét terjedelemben is: hiszen dupla számmal köszöntjük, a számunkra oly létbevágó évfordulót. Már elindítottuk a szám anyag gyűjtését, amikor több, barátunk és munkatársunk haláláról kellett értesüljünk, akiknek az emlékét kötelességünk megőrizni. S Mezei András távozása, oly szomorú módon kapcsolódik a 60 éves évfordulóhoz, hiszen tavasszal, kifejezetten e számhoz átadott verseire (egy fél kötetnyire) fűztük fel mondandónkat. Az oly fájdalmas űrt hagyott költőre Itamár Jáosz-Keszt és Tábor Ádám emlékezik. Persze András posztumusz versei a leginkább – amelyek az Izrael élménnyel kapcsolatban tekintik át az életét, – mintha csak megérezte volna, hogy ez a publikáció már odaátról lesz, s amelynek bizony "más távlatot ad a halál már." És elment Fejtő Ferenc is ("sportszerűtlenül", a 100 év célszalagja átszakítása előtt centiméterekkel). Clara Royer, a fiatal francia történész beszélgetései Fejtő Ferenccel (aki Ph.D disszertációját a magyar zsidó irodalomról írja) szintén posztumusz módon üzennek, mert eddig soha nem hallott tárgyalási módban beszél a múlt század harmincas éveinek irodalmi harcairól, s nemzedékének alakjairól – a "zsidó kérdés" törésvonalán keresztül. (S mivel franciául, s Franciaországban, sok mindent metudunk, amit a magyar médiumokból nem.) És elment Tomi Lapid, Németh G. Béla – ők nem szerzők, hanem "csak" drukkoló barátok, akiknek szelleme, vagy segítsége szintén beleépült az új Múlt és Jövő történetébe. Izrael évfordulóját ünnepelni egy magyar nyelvű és kultúrájú lapban, ehhez önként adódik az államot megálmodó magyarok – köztük Herzl, Nordau, és elődeik – példáinak fölelevenítése. Éppen ezért nem tesszük ezt. Ellenben az emlékezés fókuszát a Patai József (és egész családja) szerkesztette-írta Múlt és Jövő folyóiratra helyezzük, amely igen csak kivette a részét a leendő állam szellemi megalapozásában. Ezt bizonyítja a kevéssé ismert, de oly megvilágítóan jellemző tény, hogy Raphael Patai szerzett először doktori fokozatott a jeruzsálemi Héber Egyetemen. Ez szintén aláhúzza a magyar jelenlétet – és összetartó cement-létet – Izrael rövid, de annál termékenyebb múltjában. Hat cikkünk és dokumentumunk foglalkozik ezzel a "folyamatos jelenléttel", s máig ható kisugárzásával. Somlyó Zoltán és Peterdi Andor cionista versei nemcsak e két nagy (és méltatlanul a nagy kánonból kimaradt) költő eddig nem ismert, s szintén nem közismert elkötelezettségéről tudósít, hanem arról a Múlt és Jövőről is, a szellemi műhelyről, amely ilyen érzéseket inspirált, és közölt. Ebből a hőskorból még megismerkedhetünk a "jisuv"szintén magyar fotósával: Kugler Zoltánnal. Veres Bálint "Mi az izraeli zene" című tanulmánya egy szintén kevésbbé ismert honalapító (a kultura=hon) a magyar Pártos Ödönre, az izraeli zenekultúra egyik legmarkánsabb képviselőjére emlékezik. André Hajdú levelezése Erdély Györgyel, és a hozzájuk fűzött kommentárjai, a Budapest-Jeruzsálem tengely más korokban is változatlan közös szívdobbanásait dokumentálja. Heller Ágnes esszéje Moses Hess Róma és Jeruzsálem című könyvéről szól, a zsidó állam szükségességének egyik máig legnívósabb teoretikus megalapozásáról. Sidra Ezrahi esszéje – Jeruzsálem mint "ground zero" a héber képzeletben – a héber költészet évezredeiben tekinti át a Szentföldhöz ragaszkodás eszemei fejlődését. Benke László két középkori szentföldi utazó portréját festi meg, s szintén ő fordított részleteket műveikből. Shulim Vogelmann fiatal olasz író, könyvrészlete a héber nyevtanulás felfedező örömeit érzékíti meg, a második intifáda árnyékában. A mai izraeli kultúrát ezúttal nem ismert, és emblematikus nevekkel igyekszünk képviseltetni, hanem arra törekszünk, hogy erről a rendkívűl színdús palettáról újabb neveket és színeket ismerjen meg a magyar közönség. Gergely Ágnes Hamutal Bar Joszéf verseiből fordított egy csokorra valót. Hajim Sabato regény részlete és Etgar Keret novellái (a szerzőtől egyszer már közöltünk) ujabb ízeket nyújtanak a mai, rendkívűl erős izraeli prózából. Ennek az új zenitjére jutott prózairodalomnak az egyik mutatója, az izraeli film rendkívűli népszerűsége, és (fesztivál)sikerei szerte a világban. Hiszen nem létezik film, jó történet, azaz prózairodalom: tehát írók nélkül. Hilber Anette nemcsak két, friss – Oscar közeli – filmet elemez (Beaufort, A zenekar látogatása), hanem a drámainak mondható izraeli "mindennapi élet" föloldódásának jelenségét a magas kultúrába. Igaz nem új, de Magyarországon még nem ismert klasszikus alakja az izraeli képzőművészetnek Menahem Kadismann szobrász és festő, installáció művész ("reneszánsz ember"), akinek a munkássága (reméljük előbb- utóbb) egy kiállítás révén is közelebb kerül Budapesthez Számunkat az ő műveivel illusztráltuk
